Nébih: Somogy megyében is megjelent a kéknyelv betegség
A Somogy megyei Hajmáson is találtak a kéknyelv betegség vírusával fertőzött szarvasmarhát a múlt heti Tolna megyei eset után – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint az új kitörés körüli 20 kilométeres körben a hatóság 30 napos megfigyelési zárlatot rendel el, valamint módosította a megfigyelési- és védőkörzetet.
A Somogy megyei szarvasmarha-állományban egy állat bizonyult fertőzöttnek, a kitörést ezúttal is a vírus 4-es szerotípusa okozta – közölték.
A Nébih felhívta a figyelmet, hogy a szeptember 10-én elrendelt intézkedések változatlanul érvényesek, azokat az új kitörés körüli 20 kilométeres körben elhelyezkedő, fogékony állatokat tartó telepeken is alkalmazni kell.
Az állategészségügyi hatóság a kitörések körüli 20 kilométeres sugarú körben lévő gazdaságokban található valamennyi fogékony állatnál elvégzi a rovarirtó szerrel történő kezelést, és azoknak az állatoknak a vakcinázását, amelyek még nem kaptak védőoltást.
Az ezeken kívül eső területeken a vakcinázás nem kötelező, de önkéntes alapon kérhető az állományokat ellátó állatorvostól. Ebben az esetben a védőoltás alapvetően az állattartó költségére történik, aki állami támogatást is igénybe vehet – hangsúlyozta a Nébih.
A hivatal a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról tájékoztató anyagot készített a gazdáknak. A kiadványt tízezer példányban a következő hetekben juttatják el az állattartókhoz.
A Nébih múlt csütörtökön tájékoztatott, hogy két állatnál kimutatták a kéknyelv betegséget egy 350 üszőből álló Tolna megyei szarvasmarha-állományban.
Az akkori közleményben emlékeztettek: az új kitörés ellenére a tavalyi, Csongrád megyei eset miatt elrendelt és jelenleg is érvényben lévő megfigyelési és védőkörzetet, a korlátozás alá vont területeket nem kellett módosítani, azok továbbra is érvényesek.
Kiemelték, jelentős változás a 2014-ben elrendelt intézkedésekhez képest, hogy a fertőzött állatokat nem vágják le, hanem kezelik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések…
Tovább olvasom >Lezárult a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés: közel két tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból
Március 24. és április 18. között zajlott az idei tavaszi…
Tovább olvasom >Felvásárlással és kompenzációval segíti az állam az RSZKF miatt bajba jutott sertéstartókat
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegség miatt korlátozás alatt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >