Nébih: népszerű a turista állami horgászjegy
Népszerű a turista állami horgászjegy, több mint négyezren regisztráltak idén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) turista állami horgászjegy rendszerébe és mintegy 2700-an ki is váltották a 90 napra érvényes jogosítványt – közölte a Nébih az MTI-vel.
Egy 2014-es kutatás szerint a magyar fogyasztók harmada szokott valamilyen rendszerességgel halat vásárolni, jellemzően hiper- és szupermarketekben, azonban a megkérdezettek mintegy 35 százaléka saját maga, ismerőse, vagy családtagja által fogott halat fogyaszt. A halvásárlás során a legfontosabb szempont a frissesség és az íz, de a válaszadók számára legalább ennyire lényeges az is, hogy a termék megbízható forrásból származzon – ami saját fogás esetén garantált – olvasható a közleményben.
Éppen ezért nem meglepő, hogy egyre népszerűbb a horgászok körében a tavaly májusban bevezetett turista állami horgászjegy. A felhasználók egy alapvető horgász ismeretekből álló teszt sikeres kitöltése, majd bankkártyás fizetést követően 1-2 percen belül megkapják e-mail-ben a kért időpontra kiállított turista horgászjegyet és a fogási naplót.
Újdonság, hogy az érvényesség kezdetéről és lejártáról a horgászokat üzenetben értesíti a rendszer. Több vízhasznosító pedig – például a Balatonon is – kedvezményes területi jegyet is biztosít a turista horgászjegy mellé.
A horgászat és a turista állami horgászjegy iránt érdeklődők a hétvégén személyesen is tájékozódhatnak a Nébih standjánál a 20. Bajai Halfőző Fesztiválon – ajánlja közleményében a hivatal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisállat-kereskedések a Szupermenta teszten – több helyen is találtak problémát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország visszanyerte a ragadós száj- és körömfájás betegségtől való mentességét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Svédasztalos menza a 14. kerületben – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >