Nagy mennyiségű, jelöletlen tojást vont ki a forgalomból a Nébih
Több mint 125 ezer jelöletlen tojást vontak ki a forgalomból Bács-Kiskun megyében, a trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar „kistermelőknek” akarta értékesíteni termékét – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Az ellenőrök a tojáscsomagoló üzemben több szabálytalanságot is találtak, az üzemeltető többek között nem tudta bemutatni sem a tojásfertőtlenítés hatékonyságát igazoló eljárást, sem az egyéb laboratóriumi eredményeket – tették hozzá.
Az üzemben tárolt tojások közül öt tételt vontak ki a forgalomból, zároltak még több mint 85 ezer jelöletlen lengyel tojást, valamint 10 ezer szintén jelöletlen, kartonozott, kiszállításra váró terméket és mintegy 30 ezer, saját állományból származó, L és XL méretű tojást.
Arról is beszámoltak, hogy a tojáscsomagoló üzemben a szennyezett, repedt tojásokat sem sorolták a szabályoknak megfelelően „B” osztályba, hanem például megtisztították, majd száraztészta készítőknek, cukrászatoknak értékesítették.
Közölték, az ügyben több százezer forint bírság kiszabása várható. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a kormany.hu oldalon közzétett úgynevezett jogsértés listán – olvasható a Nébih közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ringlispílen a csomagolási piac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tájékoztatás a növényvédelmi műveletek elektronikus nyilvántartásáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kapszulakamrával az élelmiszerpazarlás ellen – A Nébih Maradék nélkül program tanácsai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


