Nébih: módosultak és kiegészültek a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedések
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól újabb intézkedéseket vezet be és a már meglévőeken is módosít: többek között az ország teljes területén tilos lesz a betegségre fogékony fajokat bemutató vásár és kiállítás szervezése – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint minden korlátozás alá eső terület esetében érvényes, hogy azokba fogékony állatokat tilos beszállítani, valamint az állatokat kivinni onnan – céltól függetlenül – Magyarországon kívülre.
Kiemelték, hogy
a szlovákiai és magyar kitörések körüli védő- és megfigyelési körzetekben az RSzKF-re fogékony állatokat legalább április 7-ig zártan kell tartani, azok sem legelőre, sem karámba, sem kifutóba nem engedhetők ki.
Ezeken a területeken – a házi vágáson kívül – kizárólag a hatóság által kijelölt vágóhidakon lehet a fogékony állatokat levágatni és az így kapott friss hús szállítására is több szabály vonatkozik, például más tagállamba vagy harmadik országba nem vihetők el ezek a termékek.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a védő- és megfigyelési körzeteken kívüli, úgynevezett további korlátozás alá eső területek közé tartozik Győr-Moson-Sopron vármegye fennmaradó része, valamint Komárom-Esztergom vármegye komáromi, tatai és esztergomi járása.
Ezeken a területen belül az RSzKF-re fogékony állatfajok technológiai mozgatása engedélyezett, azonban onnan kiszállítani kizárólag azonnali vágásra és csak kijelölt magyar vágóhídra lehet. Továbbá ezeken a területeken is legeltetési tilalom lép életbe április 9-ig, valamint tilos a fogékony fajokhoz tartozó vadfajok újratelepítése.
Mindezen intézkedések célja az érintett területekről a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása, amelynek egyik fontos eszköze az itt lévő fogékony állatok számának csökkentése.
Közölték, hogy a vírus széllel is terjed és az adott térségben jelenleg ez a legvalószínűbb továbbfertőzési mód. Bár létezik vakcina RSzKF ellen, azonban az csak a vírusürítés csökkentésében játszik szerepet, a vakcinázott állatokat később le kell ölni, ezért széles körben történő alkalmazásuk nem lehetséges.
„Mentességünk visszaszerzése és ezáltal a kereskedelmi korlátozások eltörlése is csak abban az esetben lehetséges, ha az összes vakcinázott állatot felszámoljuk”
– fogalmazott közleményében a hivatal.
Az országos főállatorvos által elrendelt intézkedések további, részletes összefoglalója a Nébih weboldalán, a portal.nebih.gov.hu oldalon érhető el.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb rovarölő szerekkel lehet védekezni az amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate…
Tovább olvasom >Fokozott figyelem a pincékben ‒ a mustgáz komoly veszélyt jelenthet
Az idei szüreti időszak beköszöntével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)…
Tovább olvasom >Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >