Nébih: május végéig kell beadni az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallását
Május végéig adhatják be az idei felügyeleti díj bevallást az élelmiszerlánc szereplői – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a bevallást a Nébih honlapjának elektronikus ügyintézés felületén kell feltölteni.
A díj a múlt évi nettó árbevétel egy ezreléke. Az első részlet befizetési határideje július 31.
Az élelmiszerlánc valamennyi résztvevőjét érintő felügyeleti díj lehetővé teszi a pénzügyi terhek arányosabb megoszlását a szereplők között, valamint hozzájárul a hatósági szolgáltatások fejlesztéséhez is – olvasható a Nébih közleményében.
A felügyeleti díj bevallásának és befizetésének kötelezettsége továbbra sem érinti azokat az őstermelőket, akiknek – a támogatásokkal csökkentett – árbevétele nem haladja meg a 8 millió forintot.
A Nébih-nél az MTI kérdésére közölték, hogy az idén mintegy 10,5-11,0 milliárd forint felügyeleti díjbevételre számít a hivatal.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat tavaly nyáron brüsszeli döntés nyomán az eredeti, egykulcsos mértékre kellett visszaállítani a sávos díjmegállapítás helyett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?
Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami…
Tovább olvasom >Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Popcornt hívtak vissza a forgalomból nem megfelelő vegyi anyag tartalmú csomagolóanyaga miatt
A csomagolóanyagban határérték feletti vegyületek, úgynevezett PFOA és PFDA prekurzorok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >