Nébih: május 31-ig kell elkészíteni a 2019. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást
Idén is május 31-ig készíthetik el az élelmiszerlánc szereplői, többek között az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozók, élelmiszer előállítók és forgalmazók, valamint a közétkeztetők az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallásukat, az ehhez szükséges elektronikus felület a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában érhető el – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A május végéig benyújtott bevallások alapján megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2020. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek.
Kérdés esetén a hatóság ügyfélszolgálata a 06-1-336-9024-es telefonszámon, valamint a felugyeletidij@nebih.gov.hu e-mail címen elérhető.
Felidézték, az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012 óta kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetniük. A Nébih a korábbi évek tapasztalatai alapján 2019-ben is nagyjából 70 ezer bevallásra számít, mintegy 13 milliárd forint összértékben. A Nébih az összeg 10 százalékát kötelezően fejlesztésekre fordítja, amelyből az elmúlt években például korszerű vizsgálati eszközöket szerzett be a hivatal. A fennmaradó összeg 60 százaléka a megyei kormányhivatalok bevétele a területi igazgatás működtetése érdekében, 40 százaléka pedig a hivatal működését, ellenőrzési feladatait támogatja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Meglepetés a retekvetőmagok között – avagy itt a legfrissebb Szupermenta-teszt
A Szupermenta program legújabb terméktesztjén retekvetőmagokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Kegyetlen április fagykárok: akár 100%-os terméskiesés is előfordulhat
Az április eleji tavaszi fagyok ismét komoly problémát okoztak a…
Tovább olvasom >