Nébih: korai felismeréssel megfékezhető a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
Korai felismeréssel megfékezhető a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége, ezért nagyon fontos, hogy a termesztők időben felismerjék és jelezzék a fertőződést – közölte az MTI-vel szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A kórokozó jelenlétét laboratóriumi vizsgálat igazolhatja, de a legjellemzőbb tünetek az ültetvényeken is megfigyelhetők.
Fertőzésről árulkodik a levelek kanalasodása, háromszög alakú sodródása, fehér borszőlőfajtáknál a sárguló, foltokban elhaló levelek, kékszőlő-fajtáknál a levélerek közötti vörösödés. A levelek papírszerűen megkeményednek és lehullanak, a hajtások nem fásodnak, a vesszők elvékonyodnak, gumiszerűvé válnak, gyakran szomorúfűzre emlékeztető, csüngő formát vesznek fel. A fürtök nem fejlődnek megfelelően, a bogyók aszottak, rossz ízűek, alacsony cukor- és magas savtartalmúak. Az amerikai eredetű szőlőfajták gyakran tünetmentesek, így a megbetegedés rejtve maradhat.
Hozzátették, hogy kórokozó önálló terjedésre nem képes, elsősorban az amerikai szőlőkabóca terjeszti. Ennek egyedei főképp a hajtások felső levelein jelenhetnek meg, a fertőzőképesség kialakulásához 7-8 napon át tartó táplálkozásra van szükségük. A kifejlett rovar 5-6 milliméteres, világosbarna-narancssárga színű, feji részének teteje enyhén csúcsos, annak elülső élén fekete csíkmintázat látható. Mivel más fajokkal könnyen összetéveszthetők, beazonosításukhoz laboratóriumi vizsgálat javasolt.
A közlemény szerint a betegség már 15 borvidéket érint, gazdasági kárai súlyosak, a szőlőtermesztést komolyan veszélyezteti.
Gyanú esetén ezért haladéktalanul értesíteni kell a vármegyei kormányhivatal növényegészségügyi felügyelőjét, valamint a novenyegeszsegugy@nebih.gov.hu e-mail címen a Nébihet, amely monitoringrendszerrel is segíti a védekezést. A bejelentéshez szükséges formanyomtatvány a https://portal.nebih.gov.hu/amerikai-szolokaboca oldalon érhető el.
Kapcsolódó cikkeink
Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ISTA workshop Budapesten: a vetőmag-mintavétel nemzetközi sztenderdjei a gyakorlatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minden tőke számít – a Nébih új lakossági tematikus aloldalt indított a szőlő aranyszínű sárgaság betegség megfékezése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

