Nébih: javult, de még nem elég hatékony a baromfitartók járványvédelmi felkészültsége
Bár javult a baromfitartók járványvédelmi felkészültsége, túlnyomó többségük továbbra is csak a hatóság által előírt, az újratelepítéshez szükséges ellenőrizhető és szankcionálható minimum feltételeket teljesíti – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
A közlemény szerint a baromfitartók többségének a felkészültsége még mindig nem éri el a hatékony és eredményes megelőzéshez szükséges szintet, amivel elkerülhető lenne egy, a tavalyihoz hasonló méretű járvány kialakulása.
A Nébih mindezt a véget ért egyhetes, átfogó járványvédelmi ellenőrzése alapján állapította meg, amelyet a Baromfi Termék Tanáccsal (BTT) és a kormányhivatalokkal együttműködve végzett szeptember végén. A járványvédelmi vizsgálatot azért szervezte meg a hatóság, hogy minimalizálja a madárinfluenza újbóli megjelenésének kockázatát. A szakemberek elsősorban a madárinfluenza által leginkább veszélyeztetett megyékben – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád – mérték fel a baromfiágazat készültségét.
A Nébih ellenőrei az állattartók egyikénél sem tapasztaltak olyan súlyú hiányosságot, ami azonnali intézkedést igényelt volna. Minden telepet körbe kerítettek, a baromfikat mindenhol zártan, fedett helyen etették. Sehol sem lépték túl az előírt telepítési sűrűséget. A hatóság szerint ebből következően – ha a járványügyi helyzet megköveteli – megvalósulhat az állatvédelmi szempontoknak is megfelelő zárt tartás.
A tapasztalatok szerint mindenhol megvoltak az állatok és a takarmány nyomon követését lehetővé tevő dokumentumok és a takarmányt úgy tárolták, hogy azzal vadon élő madarak ne érintkezhessenek. A legalapvetőbb járványvédelmi feltételek mindenhol teljesültek – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Problémarétegek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
