Nébih: ismét megjelent Magyarország határán a sertéspestis
Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP); a vírust alig 20 kilométerre a magyar határtól, Beregújfalunál mutatták ki – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel. Magyarországon egyelőre nem jelent meg a vírus, amely a környező országokban már nagy károkat okoz.
Az ASP emberre nem veszélyes, a sertéseknél viszont nem gyógyítható, a vírus iránt a sertés és a vaddisznó minden életkorban fogékony és a megbetegedett állatok szinte kivétel nélkül elpusztulnak.
Az elmúlt hónapokban Ukrajnában, Lengyelországban, Csehországban, Lettországban, Észtországban és Litvániában is regisztráltak számos újabb megbetegedést. Az európai hatóságok igyekeznek megállítani a kórokozó terjedését: Csehországban irányított vadászatot tartanak, Romániában minden repülőtéren, folyami és tengeri határkikötőben fokozott ellenőrzést végeztek a hétvégén az illegálisan bekerülő betegség-közvetítő anyagok kiszűrésére.
A Nébih kiemelte: a sertéságazat fennmaradása és fejlesztése szempontjából az ASP behurcolásának megelőzése nagyon fontos minden érdekelt számára, ezért kérik, hogy a vonatkozó előírások és tanácsok betartására különösen ügyeljenek.
Az ASP nagy gazdagsági kárt okoz a sertéstartóknak, felvásárlóknak, exportőröknek, vágóhidaknak és húsfeldolgozó üzemeknek is. A betegségtől addig mentes országokba, régiókba való behurcolását követően csak szigorú igazgatási, rendészeti intézkedésekkel és jelentős anyagi áldozatok árán lehet felszámolni a vírust.
A fertőzött és a velük kapcsolatba került állományok valamennyi sertését le kell ölni, az állathullákat a fertőzés terjedését kizáró módon ártalmatlanítani kell, a felszámolt sertésállományok tartási helyét többször is fertőtleníteni kell. Azon a területen, ahol az ASP-t megállítják, sertések szállítását, forgalmazását, felvásárlását szintén korlátozni kell, valamint az élő sertések, a sertéshús és a sertéshúsból készült félkész és késztermékek exportja sem engedélyezett.
A Nébih összeállított egy 11 pontos listát, ami a betegség megelőzésének szempontjából fontos tanácsokat sorol fel és egy 12 pontos listát, amelyet a vadászoknak érdemes betartaniuk. A tanácsok, illetve az ASP-vel kapcsolatos további információk a Nébih honlapján találhatók. A hatóság több ezer szórólapot oszt szét a betegség felbukkanása szempontjából legkockázatosabbnak ítélt Szabolcs-Szatmár Bereg megyében – közölték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szép, de veszélyes: miért ne hozzunk növényt a nyaralásból?
Súlyos veszélyt jelent Magyarország növényvilágára a Xylella fastidiosa baktérium, ami…
Tovább olvasom >Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Madárinfluenza: Mi a helyzet az Egyesült Államokban?
A vadon élő madarak szezonális vándorlása és egyes amerikai termékek,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >