Nébih: gümőkórfertőzés jelent meg egy Komárom-Esztergom megyei szarvasmarha-állományban
Gümőkórfertőzés jelent meg egy Komárom-Esztergom megyei szarvasmarha-állományban – közölte vizsgálatait követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn.

Gümőkórfertőzés sújtja a szarvasmarhákat Komárom-Esztergom megyében
A telep négy állata egy korábbi ellenőrzés során kétes reakciót mutatott, a Nébih vizsgálata a diagnosztikai vágás után erősítette meg a fertőzés gyanúját. Az állományra forgalmi korlátozás érvényes, a szűrővizsgálatokat pedig folytatják, amíg teljesen fertőzésmentes lesz. Az EU-szerte egységes vágóhídi hatósági állatorvosi felügyeleti rendszernek köszönhetően nem kerülhetett közfogyasztásra hús a fertőzött állatokból – írták.
A járványügyi nyomozás szerint a fertőzés vadállatoktól származhat. Az eset ellenére Magyarország megtarthatja a gümőkórmentes minősítést, mert a fertőzött telepek száma a megengedett érték alatt maradt – olvasható a közleményben.
A Nébih korábbi tájékoztatásai szerint májusban egy Csongrád-Csanád megyei állományban azonosították a gümőkórt, az év elején pedig egy Bács-Kiskun megyei telepet kellett fölszámolni. A védekezést segítő útmutatókat a hivatal honlapján tették közzé. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csökkent a mezőgazdaság hitelállománya 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Görögországban is megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a ragadós száj-és körömfájás betegség Cipruson
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fiókteleppel jön a Revolut, drágulnak az utalások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EWG-jelentés: a spenót vezeti a „Szennyezett Tizenkettőt”, a „Tiszta Tizenöt” élén az ananász áll
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

