Nébih: egyszerűbbé válik a kéknyelv betegségre fogékony állatok kiszállítása
Átmenetileg ismét előzetes védőoltás nélkül kiszállíthatóak a kéknyelv betegségre fogékony állatok Magyarországról a betegség szempontjából alacsonyabb kockázatú vagy mentes területekre – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
A Nébih az átmeneti időszak kezdetét – ami idén december 14-e – a hőmérsékleti adatok, valamint az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok eredményei alapján határozta meg.
A tájékoztatás szerint az állatok szállításának részletes feltételeiről minden esetben a megyei kormányhivatalok vagy a járási hivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi szervezeti egységei adnak felvilágosítást.
A hatóság kiemelte, hogy az Európai Unión belüli kiszállítás során továbbra is be kell tartani a vonatkozó EK rendeleti előírásokat, úgynevezett harmadik országba irányuló export esetén pedig a célország és Magyarország által jóváhagyott, érvényes exportbizonyítványokban foglalt feltételek az irányadóak.
A Nébih felhívta az állattartók figyelmét, hogy a kéknyelv betegség kitörései körüli 20 kilométeres sugarú körben található, és még megfigyelési zárlat alatt álló állományokból a fogékony állatok kiszállítása ebben az időszakban is kizárólag az előírt megfigyelési idő letelte és a szükséges vizsgálatok elvégzése után lehetséges.
December elején a Nébih azt közölte, hogy nem találtak újabb kéknyelvvel fertőzött állatot Magyarországon az ország teljes területének védőkörzetté nyilvánítása óta, és a betegség miatt 2015-ben egyetlen kérődző állatot sem kellett leölni. A hatóság november 25-én az ország teljes területét egységesen védőkörzetté nyilvánította, mivel laborvizsgálatok kéknyelv betegséget mutattak ki több megye – Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun – kérődzőállományában, és emellett új kitöréseket jelentettek Ausztriában és Szlovéniában, a magyar határhoz közel eső településekről is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy lúd telepen tűnt fel a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
IWSR: Növekszik az alkoholmentes és funkcionális italok iránti kereslet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éjszaka a hipermarketben – „ottalvós” bulit szervez a Carrefour Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodó Nutri-Score: egyre több gyártó lép vissza Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

