Nébih: egyre több európai országot érint a járvány
Az európai madárinfluenza járvány, amelynek Magyarország is elszenvedője, egyre több országot érint: az utóbbi napokban Ausztria, Németország, Horvátország, Dánia, Hollandia után Olaszország és Svédország is jelezte a betegség jelenlétét vadmadárállományban, illetve baromfitelepeken – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel csütörtökön.
A járvány leküzdéséért a magyar állategészségügyi hatóság mindent megtesz, és továbbra is számít az állattartók felelősségteljes együttműködésére.
Kiemelik: Magyarországon a betegség megjelenése óta több mint 400 ezer állat leölését rendelte el a hatóság. A járvány terjedésének megakadályozására a Nébih folyamatosan tájékoztatja a gazdákat és a lakosságot a legfontosabb tudnivalókról és az aktuális járványügyi helyzetről.
A hatósági intézkedések célja, hogy megakadályozzák az érintett telepek esetleges megfertőződését, és ezzel együttesen a járvány további terjedését. A járványvédelmi szempontból nem megfelelő helyen tartott háztáji baromfik levágása, létszámuk csökkentése segíti a járvány felszámolását, és megelőzheti az elhullásokat, így a gazdasági veszteséget is.
Fontos, hogy az állatok leölését kizárólag az állategészségügyi hatóság teheti kötelezővé, mely esetekben az érintett állattartók állami kártalanításban részesülnek. Bugac háztáji, kis létszámú állományát jelen pillanatban és járványügyi helyzetben az intézkedés nem érinti, leölési kötelezettség nincs.
Kapcsolódó cikkeink
Ringlispílen a csomagolási piac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Agrárminisztérium emelt összegű nemzeti forrást biztosít az állattartók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: a madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kavarodás a tégelyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


