Nébih: bezártak egy csepeli pékséget
Kétszer kellett bezárni egy pékséget, amelynek ellenőrzésekor súlyos hiányosságokat – többek között rágcsálóürüléket, csótányokat – találtak november elején – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint jelentős élelmiszerbiztonsági problémák miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette egy pékség tevékenységét, valamint csaknem 400 kilogramm jelöletlen, nem nyomon követhető terméket vont ki a forgalomból.
A szakemberek az utóellenőrzés során azzal szembesültek, hogy a felfüggesztett pékségben – gyakorlatilag változatlan körülmények közt – egy másik vállalkozás kezdte meg a tevékenységét, így annak működését is megtiltották, az épületre pedig hatósági zár került.
A pékségben találtakról azt közölték, az emeleti feldolgozó részen a padozat, az oldalfal, a mennyezet egyaránt erősen szennyezett volt. Több nyitott ablakról hiányzott a rovarháló, de előfordult, hogy maga az ablak sem volt a helyén.
A higiénikus kézmosás lehetősége – többek között a csaptelep hiánya miatt – nem volt biztosított. Az élelmiszer-előállítás során használt gépek és berendezések, eszközök rendkívül koszosak, szennyezettek voltak.
Félkész tésztaalapanyagokat az egyik – az ellenőrzéskor használaton kívüli – fagyasztóláda tetején is tároltak, ezek így közvetlenül érintkeznek a hűtő elhasználódott, kopott tetejével. A feldolgozótérből nyíló lisztraktár padozata és oldalfala szintén erősen szennyezett volt.
A dolgozók érvényes egészségügyi könyvet nem tudtak bemutatni. Az egység – bár nyilvántartásba vétellel rendelkezett – az általa előállított termékek nyomon követhetőségét nem tudta igazolni – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Biztonságos ünnepi készülődés: élelmiszerbiztonsági tanácsok a karácsonyi menühöz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Problémarétegek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fokozott laboratóriumi kapacitás a szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni védekezéshez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
