Nébih: a kártalanítás minden érintett gazdának jár a madárinfluenza miatt
A madárinfluenza-vírussal fertőzött állatállomány leölése kötelező, minden érintettnek jár az állami kártalanítás, ennek összege az állat forgalmi értéke – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére hétfőn.
A tájékoztatás szerint az állami kártalanítás összegét a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvényben meghatározott előirányzat biztosítja.
A hatályos rendelet előírásai szerint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében a kormányhivatal rendeli el a járványügyi intézkedések, az állatleölés alkalmazását.
Az eljáró hatósági állatorvos a járványügyi intézkedések végrehajtásáról eljárási jelentést tesz. Az állatok forgalmi értékét becslési eljárással kell meghatározni, ezt a járványügyi intézkedések elrendeléséről szóló határozat végrehajtásával párhuzamosan kezdi meg a hatósági állatorvos és legkésőbb a végrehajtás befejezését követő 15 napon belül fejezi be.
A Nébih intézkedik a kártalanítás összegének folyósításáról, a pénzt a kártalanítási határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül fizetik ki a tulajdonosnak – írták.
Közölték: a tulajdonos kérelmére nagy létszámú állatállomány esetén a termelés mielőbbi beindítása érdekében részkártalanítási eljárást lehet lefolytatni. A részkártalanítás különösen akkor indokolt, ha szakértő igénybevétele miatt a becslési eljárás elhúzódik. A részkártalanítás összege a becsült teljes kártalanítás 50 százalékáig terjedhet – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Piszkos ketrecek, globális veszélyek: tyúkok milliói szenvednek világszerte
Egy friss nemzetközi jelentés rávilágított: több mint harmincöt országban tartanak…
Tovább olvasom >Víziszárnyas telepek felszámolására igényelhető támogatás
Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a madárinfluenza-járványok kialakulásának megelőzését, ezért támogatási…
Tovább olvasom >Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >