Nébih: 45 millió forint bírság a tavaszi ellenőrzéseken
Több higiéniai, de kevesebb minőségi problémát találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a tavaszi szezonális ellenőrzéseken a korábbi évekhez képest, akik 160 esetben több mint 45 millió forint bírságot szabtak ki – tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint elsősorban a húsvéti ünnephez kapcsolódó termékeket vizsgálták márciusban, több mint 4800 ellenőrzés során 200 tonna terméket vontak ki a forgalomból országszerte.
Higiéniai hiányosságokat az összes ellenőrzés 3,6 százalékában állapítottak meg az ellenőrök, míg egy évvel korábban 2,8 százalék volt ez az arány. A termékek minőségével és összetételével kapcsolatos szabálytalanságot az esetek 1,8 százalékában tapasztaltak, 2015-ben még 3,3 százaléknál volt ez gond.
A vizsgált mintegy 23 ezer tétel 2 százalékát (465 tételt, 200 tonna mennyiségben) kellett kivonni a forgalomból elsősorban a fogyaszthatósági, minőség megőrzési idő lejárta, illetve a jelölési szabályok megsértése és ismeretlen eredet miatt.
A szakértők által vizsgált 55 zöldség-gyümölcs tétel közül egyetlen mintában sem mutattak ki határérték feletti mennyiségben növényvédőszer-maradékot.
A hatósági állatorvosok országosan 644 bárány és nyúl szállítmányt ellenőriztek, hat alkalommal találtak dokumentációs hiányosságot a járműre, illetve a kísérő képzettségére vonatkozóan – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közös vállalatot alapít Franciaországban a PrepWorld és az Omer-Decugis & Cie
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Járványügyi zárlatot rendelt el a Nébih három somogyi sertéstelepen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Covid alatt nem indult „alkoholhullám”, de egy szűk csoportnál nőtt a fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


