NAV: továbbra is sok a szabálytalanság a fővárosi bulinegyedben
A fővárosi bulinegyedben még mindig gyakori a zárjegy nélküli alkoholtermékek forgalmazása vagy a gyengébb minőségű italok prémium kategóriás üvegbe való áttöltése – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága szerdán az MTI-t.
A közlemény szerint a NAV, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a VI. és VII. kerületi önkormányzat szakemberei belvárosi szórakozóhelyeken és üzletekben tartottak ellenőrzést; az esetek több mint felében találtak valamilyen szabálytalanságot.
Az akcióban résztvevő végrehajtók szinte minden alkalommal termékeket, 15 millió forintos tartozás miatt pedig eszközöket és készpénzt is lefoglaltak. Az érintett gazdálkodók 10 millió forintos bírságra számíthatnak – tették hozzá.
A szabálytalanságok mellett az is megfigyelhető volt, hogy az „adótraffipaxon előzetesen meghirdetett” ellenőrzés hetében a bejelentett alkalmi munkavállalók száma 230-cal, míg a kiadott nyugták száma csaknem 20 ezerrel nőtt – ismertették.
Azok az üzletek, amelyek „technikai üzemszünet” miatt az ellenőrzés hetében zárva voltak, a jövőben számíthatnak a NAV kiemelt figyelmére – írta a hatóság.
Az ellenőrzés célja a jövedéki szabályok betartásának ellenőrzése, a számla- és nyugtaadás nélküli áruforgalom visszaszorítása, a feketefoglalkoztatás megelőzése, a végrehajtható tartozások beszedése és az élelmiszerbiztonsági szempontok vizsgálata volt – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAV: hétfő éjfél a céges bevallások határideje
Hétfő éjfélig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati…
Tovább olvasom >A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról
Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj…
Tovább olvasom >Cipősdobozokban vitték be a NAV-nak a 65 milliós bírságot
Szokatlan fordulatot vett egy budapesti adóellenőrzés: a Nemzeti Adó- és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >