Több szabálytalanságot is feltárt az ekáer
Több szabálytalanságot is feltárt már az éles üzemben működő Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
A közlemény szerint a rendszer már a két hónapos próbaüzemben bizonyította, hogy megfelelő eszköz az áfacsalások visszaszorítására, az emberi fogyasztásra veszélyes élelmiszerszállítmányok kiszűrésére, valamint a tisztességes gazdálkodók segítésére.
A március 1-je óta éles üzemben működő rendszer jelentős felderítései közé sorolta a hatóság azt az esetet, amely során Hajdú-Bihar megyében egy tehergépjármű – a fuvarokmányok alapján – nagyképernyős LED televíziókat szállított Romániából Horvátországba, azonban több furcsa körülményre derült fény az ekáer ellenőrzéskor. A feladó- és a célországra tekintettel különös volt, hogy a számla összege forintban volt feltüntetve, de gyanús volt az is, hogy az ellenőrzéskor a járműben lévő GPS-en célállomásként Miskolc szerepelt, illetve a jármű utasai nem tudták megmondani, hol lépik át a magyar-horvát határt – írta a NAV. A szállítmányt már az illetékes igazgatóság várta, és azonnali ellenőrzést rendeltek el a gazdálkodónál.
A hatóság egy másik esetként számolt be arról, hogy munkatársaik egy műtrágyaszállítmányt ellenőriztek Tolna megyében, az egyik érintett gazdálkodó esetében pedig a rendszer jelezte, hogy jelentős adóhátralékkal rendelkezik. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a szállítmányt egy másik Tolna megyei címen kell lerakodni, azért a NAV munkatársai a lerakodás helyszínén is végeztek ellenőrzést, ahol fény derült egy több gazdálkodóból álló értékesítési láncolatra. A láncolatban szereplő társaságok nemrég alakultak, magas kockázati tényezővel rendelkeztek, viszont a forgalmuk nagy volt – ismertette a NAV. Jelezte továbbá, hogy az áru átvételét követően valamennyi gazdálkodó esetében ellenőrzés kezdődött. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról
Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj…
Tovább olvasom >Történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék
A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de…
Tovább olvasom >Cipősdobozokban vitték be a NAV-nak a 65 milliós bírságot
Szokatlan fordulatot vett egy budapesti adóellenőrzés: a Nemzeti Adó- és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >