NAV: jelentősen fehérítette a gazdaságot az online pénztárgépek bevezetése
Sikertörténetnek nevezte az áfacsalások elleni küzdelemben az online pénztárgépek bevezetését Sors László, a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkára, aki a Növekedés.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy az élelmiszer-automaták NAV-hoz való bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adatokat az adóhatóságnak.
A július 1-től elindított online számlázásnak is az a célja, hogy fehérítse a gazdaságot és visszaszorítsa az adócsalásokat. Ezt egészíti ki a NAV szolgáltatásaként az ingyenes Online Számlázó, amellyel az online adatszolgáltatás is teljesíthető. A fejlesztéssel nagy mennyiségű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé a NAV számára, így hatékonyabb a kockázatkezelés – mondta.
„Júliusban még nem szankcionáltuk, ha elmulasztották az online adatszolgáltatást, de az adózó regisztrált a rendszerben és az adatokat július végéig utólag megküldte” – mondta. Augusztustól a szankcionálás során szavai szerint továbbra is az a mérvadó, hogy az adózó minden tőle telhetőt megtett-e az adatszolgáltatás teljesítése érdekében. Különösen, hogy regisztrált-e a rendszerbe, vagy a szükséges fejlesztések elindultak-e. Ismertetése szerint augusztus 13-ig 270 818 adózó regisztrált az online számla rendszerben.
Az Európai Bizottság tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfaadórés – a költségvetésből kieső áfabevétel – mértéke a 2014. évi 17,04 százalékról tovább csökkent, 13,74 százalékra, a cél a 10 százalék alatti áfaadórés. Az online számla rendszer azzal, hogy valós idejű adatokhoz jut az adóhatóság a jogsértő magatartást gyorsan kiszűrhetővé teszi – hangsúlyozta.
Jelenleg több mint 150 ezer pénztárgépből érkezik, naponta átlagosan 30 milliárd forintról értékesítési adat, így a 2018. évi forgalom eddig meghaladta a 6640 milliárd forintot is.
Hasonlóan nagy léptékű változás volt az élelmiszer-automaták beazonosítását lehetővé felügyeleti egységek 2018. június 30-ig kötelező beszerelése, amelyek forgalmi adatokat továbbítanak az adóhatóság felé. A piaci szegmens értékesítéséről eddig nem álltak rendelkezésre adatok, most azonban időszakosan az egyes napokon 70 millió forint feletti forgalomról kapott információk az adóbevételek növekedését, a gazdaság fehérítését szolgálják – ismertette.
Elmondta azt is, hogy a NAV augusztusban a bevallásuk alapján alvó, azonban a kül- és belföldi kontrolladatok tanúsága szerint tevékenységet folytató cégeket ellenőrzi, a közeljövőben pedig vizsgálják a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlását, az őstermelőket, a társasági adóalap- és adókedvezményeket, az innovációs járulék, rehabilitációs hozzájárulási kötelezettség teljesítését, valamint a munkaerő-kölcsönzést. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Higiéniai problémák egy wellness-szállóban, a NAV leengedte a medence vizét
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak…
Tovább olvasom >Hatályba lépett az e-pénztárgépekről szóló rendelet
Kedden hatályba lépett az e-pénztárgépekről szóló rendelet, amely véget vethet…
Tovább olvasom >NAV-ellenőrzések 2025: ki kerül a fókuszba?
A bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális…
Tovább olvasom >További cikkeink
BCSDH: fokozni kell az erőfeszítéseket a klímavédelem terén
A BCSDH és a Deloitte legfrissebb klímavédelmi felmérése szerint a…
Tovább olvasom >Árrésstop árnyékában: így alakulnak a húsvéti bevásárlás költségei 2025-ben
Az idei húsvéti bevásárlási szezon igazi meglepetése nem a csokinyúl…
Tovább olvasom >Innovatív gombafehérjés desszerteket fejlesztett az Eroski
A spanyol Eroski áruházlánc a catering terén vezető Ausolannal, az…
Tovább olvasom >