NAV: idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül
Ez évben sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül, közúton, vízen és a vasúti forgalomban is fokozottan figyelik a gabonát szállító járműveket – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
Tavaly áprilisban, az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalom hatálybalépésével vette kezdetét egy ellenőrzéssorozat, amely jelenleg is tart. Ez idő alatt a járőrök több ezer, gabonát szállító kamiont, vasúti szállítmányt és teherhajót vizsgáltak át – tudatta a NAV.
A közlemény szerint a Magyarországra belépett szállítmányokat nyilvántartásba veszik, lezárják, és egészen a kilépésig nyomon követik
A pénzügyőrök a vízi úton érkező gabonaszállítmányokat, a Duna teljes magyarországi szakaszán, járőrhajókkal tartják folyamatos kontroll alatt. Mint írták, az autópályán, közúton, telephelyen és vasúti forgalomban a NAV Bevetési Igazgatóságának járőrei ellenőrzik a korlátozás alá eső termékeket, amelyeket kamerarendszeren keresztül is figyelnek. Amennyiben azt látják, hogy a szállítmány eltér az eredeti útirányától, azonnal járőrt irányítanak utána. Az ország bármely pontján azonnal ellenőrizni tudják a kormány által hozott gazdaságvédelmi intézkedések betartását – írták. A rendeletet megsértő fuvarozók, a szállított áru adó nélküli értékével megegyező összegű bírságra számíthatnak – áll a közleményben.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Átfogó adóváltozások 2026-tól: jelentős könnyítések, új kedvezmények és szigorúbb adózási elvárások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV-razziát tartottak a Nagybani Piac parkolójában – több tonna jelöletlen áru került elő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Teljes körű adventi élelmiszer-biztonsági vizsgálatot rendelt el az NKFH a karácsonyi vásárokban, piacokon, boltokban és ideiglenes árusítóhelyeken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eredményes volt az aszály elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárközgazdasági Intézet: a baromfihús exportja nőtt, a sertéshúsé csökkent
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 5,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

