NAV: idén már több mint 28 millió e-kereskedelmi csomagot vizsgált át a hatóság
Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28 millió e-kereskedelmi csomag vizsgálatát végezte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – mondta a NAV Repülőtéri Igazgatóságának igazgatója szerdán Alsónémediben.

Sok a hamisítvány
Teleki József a hamisítás elleni világnap alkalmából tartott, hamis termékek megsemmisítésével egybekötött sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az átvizsgált 28 millió e-kereskedelmi csomag az Európai Unión kívülről érkezett, és nem csak Magyarország, hanem a környező országok is a küldemények célországai voltak.
Kifejtette, hogy a vámvizsgálat során a hivatal munkatársai kockázatelemzés alapján megnézik az áru okmányait és azt, hogy sért-e szellemi tulajdonjogot a termék.
„Amennyiben feltehetőleg hamis termékkel állunk szemben, megkeressük a védjegy jogtulajdonosát, akinek nyilatkoznia kell arról, hogy tényleg hamis-e a termék”
– fűzte hozzá az igazgató.
Teleki József elmondta, hogy amennyiben bebizonyosodott a termékről, hogy hamis, a hatóság hozzájárulást kér a jogtulajdonostól és a címzettől az áru megsemmisítésére. Hozzátette, hogy büntető- vagy szabálysértési eljárás csak abban az esetben indul, ha a jogtulajdonos vagy a címzett nem járul hozzá a megsemmisítéshez.
Az igazgató elmondta, a repülőtéren az a tapasztalat, hogy a legnagyobb mennyiségben hamis sportcipőt próbálnak behozni, de jelentős a hamis autóipari termékek száma is.
Hozzátette, hogy hagyományosan jó kapcsolatot ápolnak a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületével (JAF), amely elsősorban oktatási tevékenységgel segíti a hamis termékek elleni munkát. Az oktatások segítik a NAV munkatársait abban, hogy jobban meg tudják állapítani, hogy mi a hamis és mi nem.
Marótiné Koczur Györgyi, a JAF elnöke arról beszélt, hogy a hamis autóipari alkatrészek többféle kockázatot rejtenek, amellett, hogy megkárosítják a magyar gazdaságot, veszélyesek a felhasználó és más közlekedésben résztvevő számára is. Hozzátette, ezek az alkatrészek ellenőrizetlen forrásból származnak, ezért nem tudható, hogy kibírják-e a szükséges igénybevételt, terhelést.
Czuczor Ákos, a NAV Bevetési Igazgatóságának igazgatóhelyettese ismertette, hogy 2022-ben 26 esetben kezdeményeztek eljárást autóipari termékekkel kapcsolatban, az idén pedig már 18 esetben indult ilyen eljárás. Hozzátette, hogy a 18 eset 4800 autótartozékot érintett, például nyers kulcsokat, felniket.
Kapcsolódó cikkeink
A NAV kiadványban foglalta össze a tudnivalókat az szja-nyilatkozatokról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tanúsítványt hoz létre fogyasztóbarát webáruházaknak a FEOSZ
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem marginális jelenség: rendszerszintű problémává vált a hamisítás Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hosszú távú partnerségekre építve teremt valódi társadalmi hatást a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A szánkó, a hólapát és az autóakku az extrém időjárás sztárja az eMAG-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

