NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást – közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
Közölték, az idén is kiemelt figyelmet szentelnek a Balaton környékén működő adózók ellenőrzésére, amelyből nem maradnak ki a termékértékesítők, a szolgáltatást nyújtók sem. Az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak. Az ellenőrzésekben az érintett vármegyék mellett számos más vármegye ellenőrei is részt vesznek.
A tájékoztatás szerint a NAV a nyári időszakban előzetes kockázatelemzés alapján ellenőrzi a Balaton környéki települések kereskedőit, és szolgáltatóit, igazodva a nyitvatartási szokásaikhoz és forgalmukhoz.
Ismertetik, hogy az ellenőrzéseken az idén a turizmusfejlesztési hozzájárulás helyes megállapításának, és megfizetésének vizsgálata is kiemelt figyelmet kap. Az eddigi tapasztalatok alapján a leggyakoribb szabályszegés továbbra is a nyugtaadás elmulasztása – írják a közleményben.
Példaként említették, az egyik vendéglátóhelyen a revizorok arra lettek figyelmesek, hogy csak a magyarul beszélő vásárlók kapnak nyugtát, a külföldieknél az eladók egyáltalán nem használják a pénztárgépet. A próbavásárláskor az ellenőrök angolul rendeltek, így ők sem kaptak semmilyen bizonylatot. Mivel a társaság tavaly már szintén bukott egy ellenőrzésen nyugtamulasztással, ezért a vállalkozás a bírságon felül 12 napos üzletzárásra is számíthat – tették hozzá.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a súlyosan mulasztók a mulasztási bírság mellett utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, ezért a jegyzőkönyv átvételét követően a lehető leggyorsabban érdemes a tényleges forgalomhoz igazítani a bevallásokat, és a fizetendő adót. A revízió megkezdéséig ugyanis még önellenőrizhető a korábban be nem vallott adó.
A NAV közleményében hangsúlyozta, az ellenőrzésekkel a jogkövető adózókat is támogatják, mert megakadályozzák, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert.
Kapcsolódó cikkeink
NAV: közel háromezer hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban
Közel háromezer hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban…
Tovább olvasom >NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >