Naprakész információk az élelmiszer-kereskedelem stratégiáiról és megoldásairól
Az idei évben 2008. szeptember 17-én immár ötödik alkalommal került sor a Sealed Air Cryovac Párizs melletti csomagolástechnikai központjában a kereskedelmi sajtónapra.
A hagyományokhoz híven, a
rendezvény idén is igyekezett a legjelentősebb európai
kereskedelmi lapok által fontosnak tartott témákat
körüljárni. Ez alkalommal 15 főszerkesztő vett
részt az eseményen Európa számos
országából, hogy egy nap leforgása alatt
teljeskörű képet kapjanak az élelmiszer-kiskereskedelem
jövőbeni megoldásairól és stratégiáiról.
Az idei rendezvény újdonsága
a Cryovac® Food Engineering tréning bemutatása
volt, amely betekintést engedett a készételek és
a mikrohullámú főzés rendkívül
érdekes világába, amely a fenntarthatósággal
foglalkozó programok mellett a legnagyobb érdeklődésre
tartott számot a résztvevők körében.
Számos hasznos workshop, a kiskereskedelem trendjeit ismertető
előadás és a legfrissebb európai
sikertörténetek bemutatása, valamint a jövő
csomagolásainak ismertetése szerepelt a programban. Az
egésznapos rendezvényt a várva várt
“Packforum Legjobbja 2008” díj zárta.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Lassanként visszaépülhet a kiskereskedelmi forgalom és lakossági fogyasztás
A kiskereskedelmi forgalom alakulása és a lakossági fogyasztás visszaépülése az…
Tovább olvasom >Túl vagyunk 2 millió visszaváltott palackon, de még vannak gondok
Az év eleje óta Magyarországon vissza lehet váltani a fém,…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: jó szezonra számítanak a csemegekukorica termelők
Idén jó szezonra számítanak a termelők, bőven jut a feldolgozóiparba…
Tovább olvasom >