Napelem termeli az áramot a szegedi SPAR szupermarket számára
Áramfogyasztása több mint húsz százalékát napenergiából nyerte tavaly júniusban a Csillag téri SPAR szupermarket Szegeden, 2021 végéig pedig összesen 13 százalékkal járultak hozzá az üzlet teljes áramigényéhez a napelemek. A vállalat a közeljövőben újabb áruházakat szerel fel megújuló energiát hasznosító rendszerrel.
„A SPAR Magyarország stratégiai törekvése, hogy fejlesztései során környezetbarát, energiatakarékos megoldásokat használjon új áruházai építésénél és a meglévők korszerűsítésénél. A nagyobb üzletek integrált hűtéstechnikai rendszert kapnak, amelynek segítségével a hűtőbútorokból és hűtőkamrákból származó hő fűtéshez használható. A kisebb üzletegységeknél VRV hűtés-technikai rendszer optimalizálja az energiafelhasználást. Ezen kívül modern, alacsonyabb fogyasztású hűtőszekrényeket és hűtőpultokat, valamint LED-lámpákat használunk. Az intézkedéseink révén az elmúlt tíz évben sikerült csökkenteni a vásárolt villamos energia mértékét. Környezetpolitikánk új elemeként kísérleti jelleggel Szegeden – a napfény városában – a Csillag téri szupermarketban hajtottunk végre 2020-ban napenergiát hasznosító, összesen bruttó 19 millió forintos beruházást, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket”
– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A rekordtermelést 2021 júniusában könyvelhette el az áruház
Az 1998-ban nyílt SPAR szupermarketben a vállalat 2006-ban, majd három éve is komoly modernizálást hajtott végre. Utóbbi beruházás során egyebek mellett új, energiatakarékos hűtőket építettek be és környezetbarát hűtési és világítási technológiákat telepítettek. 2020-ban pedig az áruház tetejére összesen 290 négyzetméteres napelem-rendszert építettek ki. A rendszer nyújtotta előnyöket 2020 május óta használja a szupermarket: az első évben az áruház villamos energia igényének 12 százalékát adta, míg 2021. november végéig pedig már a 13 százalékot is meghaladta a napenergia részesedése.
A rekordtermelést 2021 júniusában könyvelhette el az áruház, amikor a szolár rendszer 8707 kwh-val járult hozzá az áruház működéséhez. Ez a szükséges villamos energia 22 százalékát jelentette. Maczelka Márk hozzátette: a kedvező tapasztalatok birtokában a közeljövőben újabb üzletekben hajtanak végre napenergiát hasznosító beruházásokat. Elsőként a pécsi INTERSPAR hipermarketben indulhat hasonló fejlesztés.
Kapcsolódó cikkeink
Visszatérnek az ÖKO KALAND hősei – folytatódik a SPAR fenntarthatósági minisorozata
A SPAR új epizódokkal folytatja a nagy sikerű „SPAR ÖKO…
Tovább olvasom >Grillszezonra hangolva: a SPAR erősít a frisshús- és kényelmitermék-kínálatban
A jó idővel együtt elindul a grillszezon, a SPAR pedig…
Tovább olvasom >A SPAR újabb lépést tett a digitalizáció felé
A SPAR folytatja digitális innovációit Magyarországon. Az elektronikus polccímkék használata…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új márkastratégiával és szerethető figurával újít az Auchan
A 27 éves jubileum alkalmából nem csak akciókkal és nyereményjátékkal…
Tovább olvasom >