NAK: várhatóan idén is kevesebb meggy terem az átlagnál
Idén a tavaszi fagyok miatt az átlagnál kevesebb, várhatóan mintegy 45-50 ezer tonna meggy terem – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken az MTI-vel.
A NAK ismertette, hogy Magyarországon mintegy 14 ezer hektáron termesztenek meggyet, az éves termés évjárati hatásoktól függően 60-90 ezer tonna között mozog. Az idei mennyiség, ha az időjárás a betakarítási szezonig nem szól közbe, nagyjából a tavalyi, szintén alacsony termésmennyiséggel egyezhet meg.
Közölték: a magyarok átlagosan évente 15 ezer tonna meggyet fogyasztanak, ennek 30 százaléka a friss meggy.
Magyarország az Európai Unió egyik meghatározó meggytermelője, Lengyelország után a második helyen áll. A Magyarországon megtermelt meggy minősége nagyon jó, ezért keresett külpiaci termék. Jellemzően a hazai meggy jelentős része, körülbelül 60-80 százaléka exportra kerül, ennek egy átlagos évben harmada a friss meggy, több mint fele a meggybefőtt, nyolcada-tizede pedig fagyasztott meggy. Az uniós meggybefőtt-kereskedelemben Magyarország vezető szerepet tölt be, az ellátás több mint 40 százalékát adja. A magyar meggy legnagyobb külföldi felvevőpiaca Németország,
A meggyültetvények száma és területe az észak-alföldi régióban a legnagyobb, 5520 hektárt tesz ki, ennek döntő része, 4683 hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, ugyanakkor itt a legkisebb, 3 hektár körüli az ültetvények átlagos mérete. A Dél-Alföld és Közép-Magyarország, elsősorban Bács-Kiskun és Pest megye meggyültetvényeinek köszönhetően egyaránt 14 százalék körül részesedik a meggyterületből, az észak-magyarországi régió 14,5 százalékkal. A betakarítás elsőként a Duna-Tisza közti területeken kezdődik, legutoljára pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – ismertetik a közleményben.
A NAK által korábban végzett felmérés szerint legnagyobb területen Érdi bőtermő, Újfehértói fürtös, Debreceni bőtermő és Kántorjánosi fajtákat termesztenek.
A hazai meggytermelők kiszámítható termelését segíti az a jogszabály, miszerint az évi 100 tonnánál nagyobb mennyiségű meggyet feldolgozó cégeknek előzetesen, május 15-ig szerződést kell kötniük az általuk feldolgozandó mennyiség minimum 60 százalékára. A kontraktusban az árat, illetve az azt meghatározó képletet egyértelműen rögzíteni kell. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az állati termékpálya melletti uniós kiállást sürgeti a Farm Europe
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt…
Tovább olvasom >Idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözési célú vízfelhasználás esetén
Az elmúlt időszakban rendkívül komoly kihívásokkal kellett megküzdenie a gazdáknak,…
Tovább olvasom >Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: az egész uniós agrár-élelmiszeripart tönkreteheti Ukrajna csatlakozása
Amikor Brüsszel az ukrán csatlakozást erőlteti, akkor minden uniós termelő…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >