NAK-MAGOSZ: csökkenhetnek a vadlibák által okozott mezőgazdasági károk
A tömegesen Magyarországon telelő vadlibák főképp a Tiszántúlon évről évre jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban, ezt enyhítheti a napokban hatályba lépett, a vadászati idényeket érintő jogszabálymódosítás – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) közös közleményében.

Az agrárkárok mérséklése érdekében egységesül a vadludak vadászati idényére vonatkozó szabályozás
A módosítás egységesíti a vadászható vadlúdfajok vadászati idényét, ellentétben a korábbi gyakorlattal, amely szerint egyes tiszántúli megyékben csak decemberben kezdődhetett meg a vadászatuk.
A szervezetek közleményükben hangsúlyozták: a gazdálkodók elkötelezettek a természeti értékek megőrzése iránt, ugyanakkor évek óta konfliktusforrás, hogy egyes természetvédelmi jelentőségű állatfajok tömeges megjelenése lokálisan komoly gazdasági problémákat okozott.
Magyarország egyes területein a téli vonulás miatt jelennek meg természetvédelmi érintettségű, ugyanakkor vadászható vadlúdfajok több ezer egyedes csapatai. A tiszántúli megyék különösen érintettek ebben, ezért a MAGOSZ és a NAK egyeztetéseket kezdeményezett a jogalkotóval és a hatóságokkal. A probléma nagyságát mutatja, hogy csak Hajdú-Bihar megyében a védett állatok által okozott károk több mint tízezer hektár nagyságú területet érintenek.
A tömegesen vonuló vadlibák által okozott károk mérséklése érdekében a két szervezet javaslatot tett a vadászható vadlúdfajok vadászati idényeinek országos szintű egységesítésére, mivel több tiszántúli megyében az őszi időszakban vadászati tilalom állt fenn, ami gátolta az eredményes védekezést. A közlemény szerint a szakmai egyeztetések eredményeképpen született meg az Agrárminisztérium rendeletmódosítása.
A módosítás révén megszűntek Magyarországon az eddigi, területi elhelyezkedéstől függő, a nyári lúdra, a nagy lilikre és a vetési lúdra vonatkozó, eltérő időpontokban kezdődő és végződő vadászati idények. Így a három vadlibafaj vadászati idénye az ország teljes területén egységesen október 1-jétől január 31-ig tart. Változtak az elejtési korlátozások is, az új előírás szerint nyári lúdból, vetési lúdból és nagy lilikből naponta, személyenként összesen legfeljebb hat darab ejthető el, amelyből a vetési ludak száma nem lehet több kettőnél. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újabb rovarölő szerekkel lehet védekezni az amerikai szőlőkabóca ellen
Szükséghelyzeti engedélyt adott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Karate…
Tovább olvasom >NAK: a falugazdászok ingyen készítik el a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: a falugazdászok…
Tovább olvasom >Új helyszínen az idei ÖKO Expo
Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >