NAK: kissé csúszik az aratás a keleti országrészben
Az esős időjárás a keleti országrészben lelassította a betakarítási munkákat, így ott a megszokott, július vége helyett várhatóan csak augusztus elején fejeződik be az aratás – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az MTI-vel.
Petőházi Tamás hozzátette: július eleje óta helyenként több mint 100 milliméter csapadék hullott a keleti megyékben, mintegy 10 ezer hektáron van belvíz, és 20-30 ezer hektárra tehető a károsan átnedvesedett terület.
Szél István, a NAK Csongrád-Csanád megyei elnöke közölte: az elmúlt napok, hetek viharai megnehezítették az aratást, amelynek befejezése az időjárás függvényében változik a megyében, az észak-nyugati részén csúszik a belvízkárok miatt.
Előreláthatólag augusztus 5-ig, 10-ig végeznek a kalászosok 90 százalékának betakarításával ezeken a területeken. Hódmezővásárhely körzetben körülbelül egy-másfél hét múlva végezhetnek, Makó körzetben egy héten belül, Homokhátságon és a szegedi járásban azonban időben fejezik be – tette hozzá.
Taskó József, a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerint a megyében az utóbbi évtizedek legnehezebb aratása zajlik, augusztus elejére tolódik az őszi növények betakarítása. A megyében 3400 hektárt meghaladó területen jelentettek a gazdálkodók az esőzések miatt belvíz-, felhőszakadás- és viharkárt az őszi vetésű szántóföldi kultúráknál.
Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke szintén azt emelte ki, hogy az elmúlt hetek csapadékos, viharos időjárása rendkívül megnehezített a gazdálkodók munkáját. A kényszerleállások után azonban a legtöbb helyen megfelelő ütemben haladt a betakarítás, amely az időjárás függvényében a következő két hétben befejeződhet.
A viharok több helyen lefektették a gabonát, így számos kárbejelentés érkezett a kárenyhítési rendszerbe és a biztosítók felé is.
Rácz Imre, a kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is 5-7 napos csúszásra számít az őszi vetésű növények betakarításban a csapadékos időjárás miatt, amely rendszeresen megszakítja a munkákat.
A megyében megkezdődött a szalma betakarítása és a tarlóhántás is. A szalma betakarításánál is gond az esős időjárás, nedvessége miatt kérdés, hogy bálázható-e vagy beforgatják a gazdák, a betakarítási munkákkal eddig 4-5 nappal csúsztak el a gazdálkodók. A tarlóhántás is legalább egy hetet késik – jegyezte meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására
Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely…
Tovább olvasom >Ingyenes pályázatírással segíti a kisüzemi beruházást tervező tagjait a NAK
Újabb ingyenes szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A…
Tovább olvasom >Tovább nő a vágómarha termelői ára
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint 2024-ben a szarvasmarha vágása…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra napirenden az árstop: Mit jelenthet ez a vásárlóknak és a boltoknak?
A nemzetgazdasági miniszter, Nagy Márton hétfői bejelentése komoly visszhangot váltott…
Tovább olvasom >Vásárlási szokások változása: trükkök, trendek és eltűnő szaküzletek
A kiskereskedelmi piac folyamatos átalakuláson megy keresztül. A vásárlási szokások…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >