NAK: jó minőségű és átlagoshoz közeli lehet az idei csemegekukorica-termés
Átlaghoz közeli, 500 ezer tonna körüli, jó minőségű termés várható idén csemegekukoricából – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Közleményük szerint a korai fajtákkal már megkezdődött a csemegekukorica betakarítása, amely idén a tavaszi aszály, majd a nagy esőzések miatt egy-másfél hetet tolódik.
A NAK ismertette, hogy elmúlt években átlagosan 30-34 ezer hektárnyi területen termesztettek Magyarországon csemegekukoricát, ez a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle, évente 500-600 ezer tonnát takarítanak be belőle. Másodvetésből idén kevesebb várható, azt az őszi időjárás, a korai fagyok megjelenése jelentősen befolyásolhatja.
A termőtájak közül kiemelkedő Hajdú-Bihar megye 10 ezer hektár feletti termőterületével, de Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több ezer hektáros ültetvények vannak. A termőterület mintegy 70 százaléka öntözött, továbbá elterjedtek a szuperédes fajták, 70 százalékban azt vetnek – tették hozzá.
Közölték: a termés több mint felét a konzervipar, harmadát a hűtőipar dolgozza fel, emellett évről évre emelkedik a frissen vagy főtten értékesített csemegekukorica mennyisége is. A hazai csemegekukorica-fogyasztás alacsony, személyenként 1-1,5 kilogrammot jelent, a frissáruként fogyasztott mennyiségről pontos adatok nem érhetők el.
Magyarország klimatikus és talajadottságai kitűnők a csemegekukorica-termeléshez, amely a magas termesztéstechnológiai színvonallal és a feldolgozóipar műszaki, technológiai szintjével együtt garantálja a jó hozamokat és a kiváló minőséget.
A belföldön előállított csemegekukorica-termékek mintegy 95 százaléka export. Magyarország a legtöbb konzervet Oroszországba és a Független Államok Közösségének országaiba, fagyasztott terméket Angliába és Németországba szállítja, de termékei eljutnak a világ szinte minden tájára. Fagyasztott kukoricából az Egyesült Államokat követve a világ második legnagyobb exportőre, konzervkukoricában Magyarország és Franciaország a vezető európai exportőr – írta a NAK. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az agrárkamara a hazai gombapiac stabilizálódására számít a következő hónapokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a magyar agrárium sikerét szolgálja a versenyképes tudás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >