NAK: hatékonyabbá teszi a növénytermesztést a nitrátrendelet módosítása
Javít a növénytermesztés hatékonyságán a nitrátrendelet múlt héten szerdán megjelent módosítása – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a nitrogénhiánnyal járó úgynevezett pentozánhatás kivédésében segíti a gazdálkodókat a megjelent agrárminisztériumi rendelet, amely a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumi rendeletet módosította.
A rendeletmódosítás szerint a pentozánhatás kivédésére most már minden termőhelyen kiadagolható a vetéstől függetlenül 100 kilogramm szárazanyaghoz további 0,8 kilogramm nitrogén hatóanyag – tették hozzá.
A NAK kiemelte: a jogszabály-változtatás szükségességét számos gazdálkodó, vállalkozás jelezte a kamara felé, amely ezért is kezdett mintegy két éve egyeztetésbe erről az érintett szervezetekkel. A szakminisztérium is érzékelte a problémát és támogatta annak megoldását. Első lépésként a módosítással érintett problémakört sikerült uniós szinten egyeztetni, amely ellen nem érkezett kifogás.
További módosításokhoz kutatási eredmények szükségesek, a vizsgálatokat a szakminisztérium koordinálja, ezek közül az üzemi szintű kísérletek beállításában a kamara szakértői is koordináló tevékenységet folytattak a köztestület tagjai körében – közölték. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAK: a fogyasztókat is kedvezőtlenül érintené az uniós agrártámogatások elvonása
Súlyosan érintené a kis- és közepes gazdaságokat az uniós agrártámogatások…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: csemegekukoricából a tavalyi termésmennyiség valószínűsíthető
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi…
Tovább olvasom >A fogyasztókat is kedvezőtlenül érintené az uniós agrártámogatások elvonása
Súlyosan érintené a kis- és közepes gazdaságokat az uniós agrártámogatások…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >