NAK – FruitVeb: június elejétől még több cseresznye kerül a piacra
A korai fajtáknak köszönhetően hamar kezdődött a cseresznyeszezon, de nagyobb mennyiségre június elejétől lehet számítani a belföldi piacon – közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet.
A termést helyenként, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala vármegyében az áprilisi fagykárok csökkentették, de nem kedvezett a termelőknek a hűvös tavasz sem, amely hátráltatta a méhek munkáját, így a fák megtermékenyülése néhol hiányos maradt. Országos szinten a termés alakulása fajtától és térségtől függően ezért változatos, de összességében az átlagosnál jobb, mivel a kiesés kisebb, mint az előző években. A mennyiség alakulása még függ az érési időszakban lehulló csapadéktól, ám a mostani előrejelzés alapján a NAK és a FruitVeb 12 ezer tonnás, vagy azt kissé meghaladó termésre számít. Magyarországon a jobb években általában 10-15 ezer tonna cseresznye terem.
Mennyiségi gondok tehát nem lesznek, de az apró gyümölcsméret okozhat értékesítési gondokat a közlemény szerint, az esős idő miatt pedig a gyümölcsök kirepedésétől is tartani kell. Az export várhatóan a korábbi évek szintjén, vagyis ezer tonna körül alakulhat, és elsősorban a környező országokba, valamint a Baltikumba irányul. Az import ennek kétszerese-háromszorosa, jórészt Törökországból érkezik, többnyire a belföldi idénnyel egy időben – tették hozzá.
A behozatal alapján volna lehetőség a termesztés fejlesztésében, de ehhez szükség volna tőkére és jól képzett termelésirányítókra – hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a többi feltétel adott, hiszen a fajtainnováció világviszonylatban is elismert, a magyar nemesítésű fajták népszerűek, a termesztéstechnológia és művelési rendszer világszínvonalú Magyarországon.
Kapcsolódó cikkeink
Lila paradicsom jöhet a boltokba: Ausztráliában indulhat a Purple Bliss bevezetése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák támogatása a magyar agrárpolitika alapja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


