NAK elnök: a területalapú támogatások meghatározóak a magyar agrárium működésében
A területalapú támogatások meghatározóak a magyar agrárium működése szempontjából – jelentette ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (Magosz) közös keddi, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Papp Zsolt György a Megvédjük a magyar gazdákat! El a kezekkel az agrártámogatásoktól! című petíciójukkal kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt évek kihívásai ellenére a magyar gazdatársadalom a megújulás irányába fordult, amit az Európai Unió elképzelései alapjaiban hiúsíthatnak meg. Úgy vélte, a Közös Agrárpolitika tervezésénél, amely a 2027 utáni időszakot öleli fel, a kelet-európai gazdatársadalom hangját nem hallgatták meg, különben nem fordulhatna elő, hogy a területalapú támogatásokat el kívánják venni a gazdáktól. Az elnök közölte, hogy ez a döntés több mint 162 ezer magyar agrárvállalkozást érint és e forrás eddig meghatározó volt a működésük szempontjából. Jelezte, hogy ez nem talált pénz, a gazdák vállalásokat tesznek érte, hogy még fenntarthatóbb legyen a mezőgazdaság. Papp Zsolt György hangsúlyozta, petíciójukkal a területalapú támogatások megszüntetése ellen kívánnak fellépni, de szót emelnek az állattartás visszaszorítására tett kísérletek ellen is. Mint mondta, nincs magyar mezőgazdaság állattartás nélkül, ezért mindenki támogatását kérik, hogy megvédhessék a magyar agrárium jövőjét. Varga Imre István, a NAK Fejér vármegyei elnöke szerint a területalapú támogatásokra szánt forrásokat vélhetően Ukrajnának adnák, hogy az ottani, zömében külföldi nagytőkések vállalkozásait segítsék vele. Megjegyezte: nem hagyhatják, hogy a magyar gazdáktól évi 550 milliárd forintot elvegyenek, mert az a versenyképességüket és megélhetésüket veszélyeztetné.
Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára szerint ez nem csak a gazdák ügye, hanem a fogyasztóké is
Egyrészt áremelkedéseket hozna a támogatások elvétele, másrészt az állattartás ellehetetlenítésével a jó minőségű, biztonságos élelmiszerellátás is veszélybe kerülne. Szabó Virág, az Ifjú Gazdák Fejér Vármegyei Gazdaköre elnöke kiemelte, hogy generációváltás zajlik a magyar agráriumban, a fiatalok számára vonzóvá az ágazat csak akkor válhat, ha stabilitás van, ezt pedig a területalapú támogatás biztosíthatja. Kiss Norbert Ivó, a Fejér Vármegyei Gazdakörök Szövetsége elnöke érthetetlennek nevezte, hogy miközben megszüntetnék a támogatásokat, a gazdáktól cserébe megkövetelt vállalások megmaradnának, továbbá az állattartással kapcsolatos nehezítések az európai tradicionális húselőállítás helyett a dél-amerikai országokat hoznák helyzetbe. Ez egyetlen európai gazdának sem érdeke, a magyaroknak sem – tette hozzá.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Új megközelítés kell a bogyós gyümölcsök termesztésében
Bár az éghajlatváltozás komoly hatással van a bogyós gyümölcsök hazai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >