NAK: elkezdődött az egységes kérelmek adategyeztetése
A Magyar Államkincstár (MÁK) október 14-én megkezdte a területalapú egységes kérelmek adategyeztetését, az erről szóló végzést több mint hétezer gazdálkodónak küldik majd el – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtökön az MTI-vel.
A kamara és a MÁK együttműködésének, illetve az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően az adategyeztetésben érintettek száma idén kevesebb mint harmada a 2016-ban megkeresett 27 ezernek.
A NAK szerint az egységes kérelmek beadásához érdemes igénybe venni a kamarai falugazdászok, szaktanácsadók ingyenes segítségét, ugyanis a kamarai közreműködéssel beadott kérelmeknek megközelítőleg csak a 3 százalékánál van szükség adategyeztetésre, míg az egyénileg benyújtott kérelmeknél ez a szám meghaladja a 7 százalékot.
A közlemény szerint, ha a gazdálkodó az idei egységes kérelmének beadásához kamarai meghatalmazott segítségét kérte, akkor a kamarai falugazdászok, szaktanácsadók, akik átvették a végzést, az adategyeztetés miatt telefonon és e-mailben is felveszik a kapcsolatot az érintett termelővel.
Kiemelték, hogy őstermelői igazolvánnyal vagy kamarai kártyával csökkenthető az adminisztráció, ezért javasolják, hogy a gazdálkodók valamelyik dokumentumot vigyék magukkal az ügyintézéshez. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hubai Imre: 2026 az építkezés éve lesz az agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák támogatása a magyar agrárpolitika alapja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. AI – Egészségügyi szakember helyett mesterséges intelligencia?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

