NAK: biztosított a kukoricaellátás Magyarországon
Az eddigi betakarított mennyiség és a termésbecslések alapján biztosított a kukoricaellátás Magyarországon, behozatalra ezért nem lesz szükség – közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Se mennyiségi, se minőségi gondok nem lesznek a kukoricával belföldön
A Gabonatermesztők Országos Szövetségével, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével közösen kiadott közlemény alapján a majdnem 900 ezer hektáros termőterület alig több mint a felén ért véget a betakarítás, pontos adatok ezért még nincsenek.
Az ugyanakkor már biztos, hogy se mennyiségi, se minőségi gondok nem lesznek a kukoricával belföldön – írták.
A három szervezet az Agrárminisztériummal (AM) egyetértésben arra kér mindenkit, hogy tartózkodjon a piaci szempontból káros megnyilvánulásoktól, az ukrán importtilalom feloldását ugyanis pánikkeltéssel sem lehet elérni
– fogalmaztak.
Hozzátették, hogy a termelők, a felvásárlók és feldolgozók közötti bizalom felbomlása súlyosbítaná az aszállyal és a kedvezőtlen piaci viszonyokkal küzdő gazdálkodók helyzetét is.
A gabona és az olajos magvak importjára szigorú szabályok vonatkoznak, Ukrajnából nincs beszállítás, máshonnan is csak bejelentési kötelezettséggel – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Folytatódik az Európai Friss Akció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Navracsics Tibor: tovább kell erősíteni a vidéki Magyarországot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: stabilak a magyar torma piacai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

