Nagyságrendileg többet költünk mobilozásra a pandémia miatt
A járvány az életünkkel együtt a költéseinket is újraírta: az élelmiszerek, a közműszolgáltatások és az egészségügyi termékek a nyertesek, a ruházat, a szeszes italok és az utazás a vesztesek között.

A mobilelőfizetők 10 százaléka korlátlan mobilcsomagra is váltott
Nagyjából minden tizedik magyar költ jelentősen nagyobb összeget mobiltelefonhasználatára a pandémia következményeként– derült ki a tarifacsomagok részrehajlásmentes összehasonlításával foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából. Nem ez az egyetlen eleme a fogyasztói kosárnak, amelynél megugrottak a kiadásaink: élelmiszerekre, közüzemi szolgáltatásokra és az egészségünkre is többet fordítunk az úgynevezett „új normálisban”. A jelentős részben virtuálissá vált életünkhöz nagyobb adatkeretre, több hívás- és üzenetlehetőségre van szükség, ezért a mobilelőfizetők 10 százaléka korlátlan mobilcsomagra is váltott. A BillKiller szakértői ugyanakkor rámutatnak: ha a valós igényeinkhez igazítjuk a tarifacsomagunkat, elkerülhetőek a felesleges kiadások
„Megváltozott a fogyasztói gondolkodás, hiszen sokat „okosodott” a fogyasztó, mert rákényszerült. Már nem csak érzéseire hallgat, hanem összehasonlít, végiggondolja igényeit, következetesen érvényesíteni akarja érdekeit is”
– mutat rá a pandémia egyik lehetséges pozitív hatására dr. Törőcsik Mária fogyasztói magatartás-kutató, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Hozzátette: jelenleg sokan kényelmi okokból nem tudatosak, de a pandémia olyan mértékben alakította át az életünket, az igényeinket, hogy ha valamikor, most igazán megérheti nyomon követni ezeket változásokat és az azokkal járó költéseket.
„A kutatási adatainkból az látszik, hogy a fogyasztók lényegében ki vannak szolgáltatva a mobilcsomagról való döntéskor, nem áll a rendelkezésükre a felelős és tudatos döntéshez szükséges minden információ egyszerűen hozzáférhető formában, ezért a többség tehetetlenségében, illetve kényelmi szempontok miatt inkább sok tízezer forinttal fizet többet a szolgáltatóknak, mint kellene”
– összegezte Sallai Ákos, a BillKiller társalapítója
Kapcsolódó cikkeink
Otthon főz a magyar fiatal – nem trendi a gyorsétterem
A magyar fiatalok többsége ritkán vagy egyáltalán nem jár gyorsétterembe,…
Tovább olvasom >Hamburgerkép 2025 – így esznek hamburgert a magyarok
Magyarország kedvence egyértelműen a marhahúsos hamburger, lehetőleg sok sajttal, baconnel,…
Tovább olvasom >Corvinus-kutatás: Nők vezetik a fenntarthatóbb gazdaságokat
Jobban optimalizálják az erőforrásokat, ökohatékonyabbak a nők által vezetett mezőgazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >