Nagyot nőtt az amerikai gazdaság július-szeptemberben
Az USA gazdasága a harmadik negyedévben az előzetes kormányzati számok alapján 3,5 százalékkal bővült. Az elemzők 2,7-3,5 százalékos növekedést vártak.
Tavaly 2,3 százalékkal zsugorodott az amerikai gazdaság, az idei első negyedben 6,4, a másodikban pedig 0,7 százalékkal hanyatlott.
A harmadik negyedévi kiváló adatok mögött az elsősorban a robusztus központi gazdaságélénkítésnek köszönhetően magasabb fogyasztói kiadások állnak.
Az összetevőket tekintve, a háztartások kiadási 3,4 százalékkal emelkedtek, ami több mint kétéves csúcs, és meghaladja a 3,1 százalékos várakozást. A kiadások között kiemelendőek a helyi roncsprémiumnak köszönhetően megugró autóvásárlások, míg a fogyasztási javak lakossági beszerzései 22 százalékkal emelkedtek, ami 2001 óta nem tapasztalt magas szint. Az amerikai gazdaság mintegy 70 százaléka közvetlenül függ a fogyasztói költésektől.
Az adat megjelenése után továbbra is kérdés, hogy a döntéshozók képesek lesznek-e 2010-re kiterjeszteni a gazdaságélénkítő intézkedéseket, és újabb munkahelyek létrehozását elősegíteni. A lehetőségeket szűkíti, hogy az USA költségvetése sosem látott hiányt ért el idén, a Federal Reserve pedig lassan a stimulusból való kivonulásra készül – írja a napi.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >