Nagyobb védelmet várnak a szőlőtermelők a Nébihtől

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 08. 12. 11:41

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az eddiginél is jobban védje a magyar termékeket az országban, köztük a magyar borokat – ezt kérték azok a tüntetők, akik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hatóság (Nébih) Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága előtt demonstráltak szerdán, Budapesten.

vorosbor

A Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetsége azért tüntetett korábban már a budapesti olasz nagykövetség előtt is, mert sérelmezik, hogy nagy mennyiségű olcsó olasz import bor áramlik Magyarországra.

A Nébih tájékoztatása szerint a Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága minden szükséges intézkedést megtesz, hogy a magyar fogyasztók megfelelő minőségű és nyomon követhető borászati terméket tölthessenek poharukba. A hatóság az elmúlt években folyamatosan, kiemelten és tételesen ellenőrizte az Olaszországból származó bortételeket is. A vizsgálatokon hamisított terméket nem találtak, kizárólag minőségi kifogások, érzékszervi hibák fordultak elő.

A Nébih az első nemzetközi hírek megjelenését követően haladéktalanul és soron kívül megkezdte a borhamisítási botrányban érintett olasz cégektől származó, Magyarországra importált készletek ellenőrzését és mintegy 50 000 hektoliter bort zárolt. A laboratóriumi vizsgálatok során a termékek összetételével kapcsolatos kifogás eddig nem merült fel, csupán érzékszervi hibák akadtak.

Az élelmiszerbiztonságért felelős ügyben a Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali hivatalos tájékoztatást kért az illetékes olasz borászati hatóságtól, valamint a mintákat vizsgáló laboratóriumtól is. A kapcsolatfelvétel eredményeként augusztus 5-én létrejött egyeztető tárgyaláson a magyar szakemberek garanciát kértek az olasz szakmai delegációtól arról, hogy a Magyarországra beérkezett bortételek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően készültek, azok nyomon követése biztosított.
A tájékoztatás jelzi: az országba érkező lédig borászati termékek mennyisége – az utóbbi évek szigorú hatósági ellenőrzéseinek köszönhetően – évről-évre jelentős csökkenést mutat. Tavaly mintegy 300 000 hektoliter volt, az idei első félévében pedig 125 000 hektoliter.

A Nébih, ahogy eddig, úgy a jövőben is minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a magyar fogyasztók megfelelő minőségű és nyomon követhető borászati terméket tölthessenek a poharukba.

Mindehhez Mészáros Kálmán, a Nébih Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságának igazgatója az MTI-nek hozzátette: az igazgatóság dolgozói évente 1200 bormintát vizsgálnak az országban. Emellett a megyékben a kormányhivataloknál dolgozó borászati felügyelők ugyancsak végeznek ellenőrzéseket. A kifogásolt tételek aránya mindössze 5,6 százalék.

A Nébih szakmai igazgatóságánál a tüntetők petícióját Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára vette át.
Gál Péter az MTI-nek a petíció átvételét követően azt hangsúlyozta: a szőlőt úgy termelik, ahogy azt megfizetik, ezért fontos, hogy a szőlőnek olyan ára legyen – utalva az olcsó olasz borimport okozta anomáliára -, hogy annak termelése fenntartható legyen hosszú távon gazdaságilag is, mivel magyar szőlőtermelés nélkül nincs magyar borászat. Aláhúzta: ezzel a ténnyel a szakmában, az ágazatban mindenki tisztában van, csak néha a rövid távú érdekek felülírják a hosszú távú közös érdekeket. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink