Nagyobb lehet a gazdasági visszaesés a korábban vártnál
Varga Mihály pénzügyminiszter a HBLF pénteki konferenciáján ismertette a kormány friss makrogazdasági prognózisát – írja a portfolio.hu.
Ezek szerint idén az eddig várt 5% helyett 6-6,5% lehet a gazdaság visszaesése, összhangban a tárcavezető által a héten már elmondottakkal. Az viszont már új információ, hogy jövőre AZ EDDIG VÁRT 4,8%-OS GDP-NÖVEKEDÉS HELYETT MÁR CSAK 3,5-4%-OS GAZDASÁGI BŐVÜLÉST VÁR A MINISZTÉRIUM.
Azt is megismételte a tárcavezető, hogy a tárca egy 3 éves pénzügyi programon dolgozik, amely helyreállítja a költségvetési helyzetet, ugyanis a járvány okozta deficitnövekedés csak átmeneti lehet. Az átmeneti időszak után szerinte
MAGYARORSZÁGNAK VISSZA KELL TÉRNIE A FEGYELMEZETT KÖLTSÉGVETÉSI POLITIKÁHOZ.
Várakozása szerint 2022 első félévére épülhet vissza a bruttó hazai termék a válság előtti szintre. Arról is beszélt, hogy a jövő év második negyedévében várható gazdasági fordulat, ha lesz vakcina, ennek hiányában azonban lassabb lesz a kilábalás.
Azzal, hogy a Pénzügyminisztérium várhatóan lefelé módosítja a jövő évi GDP-növekedés ütemét (4,8%-ról 3,5-4%-ra), azt is jelenti, hogy a 2021-es költségvetés sem maradhat olyan állapotban, mint ahogyan azt a nyáron elfogadta a parlament. Külön érdekesség, hogy a kormány annak ellenére számít jövőre lassabb gazdasági visszapattanásra, hogy az idei bázist lefelé módosította. Ezek szerint az idei évről áthúzódó negatív gazdasági hatás a jövő év elején még erőteljes lehet. Épp a napokban megjelent cikkünkben mutattunk arra rá, hogy a 2021-re tervezett eredeti 2,9%-os GDP-arányos költségvetési hiánycél már nem lesz tartható, amelynek két alapvető oka van. Egyrészt a vártnál kedvezőtlenebb a makrogazdasági helyzet (ezt erősítette meg most a pénzügyminiszter) negatívan befolyásolja a főbb adóbevételeket, másrészt a kormány új gazdaságpolitikai döntéseket hozott, amelyek közvetlenül érintik a költségvetés kiadási oldalát (otthonteremtési program, orvosbérek emelése). A magasabb hiány (egyes várakozások már 5-6%-os deficitről beszélnek jövőre) és a lassabb GDP-növekedés pedig oda vezethet, hogy az államadósság-ráta jövőre is emelkedik, ami szembemegy az adósságszabállyal.
Arra egyébként Orbán Viktor is utalt, hogy pénzügyileg nem könnyű időszak elé néz Magyarország. „Varga Mihálynak csodát kell tennie, de a pénzügyminisztereknek általában ez a sorsuk” – mondta a miniszterelnök. „Most ugyan van egy gazdasági visszaesés, bár én látom, hogy hogyan tér vissza a gazdaság a korábbi vágányára, látom a foglalkoztatási adatokat, a növekedés meg fog indulni, tehát az én szemem előtt azért van egy optimista kép, de pénzügyileg azért nem lesz könnyű ennek a menedzselése” – fejtette ki Orbán Viktor. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >Új vállalatirányítási szemlélet hódít: így készítheted fel a cégedet az AI-korszakra
Alig van túl a vállalati szektor az agilis átálláson, az…
Tovább olvasom >Magyarország 20 éve az EU-ban: hogyan változott az egy főre jutó GDP?
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz,…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >