Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a zöldenergia térnyerésére
Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a zöldenergia térnyerésére, amire jó alkalmat teremt a most indult online zöld konzultáció – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtök reggel a Facebook-oldalára feltöltött videójában.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető szorgalmazta, hogy minél több ember vegyen részt az online párbeszédben, mert „közös ügyünk a zöldenergia”. Kiemelte, hogy teremtett világunk megóvása közös kötelesség, amiért „minden nap teszünk is”. Elmondta, hogy az elmúlt száz évben Magyarország erdeinek területe megduplázódott, ami a magyar gazdák és erdészek összefogásának eredménye. A cél az, hogy 2030-ra az ország területének 27 százalékát tegyék ki az erdővel és fával borított térségek. Hozzátette, hogy e cél elérése érdekében indult el az Országfásítási program. A kezdeményezés része, hogy a 10 ezer lakosnál kisebb települések zöldítése történjen meg, amit a Településfásítási program szolgál. A Településfásítási program nemrég meghirdetett negyedik ütemének részeként év végéig 56 ezer darabra nő a földbe kihelyezett fák száma – mondta.
Nagy István kitért arra is, hogy természeti kincseink megóvásáért dolgoznak nap mint nap a nemzeti parki igazgatóságok is
Az általuk megvalósított beruházások 300 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát. Ezek a kezdeményezések kiemelten segítenek a klímaváltozás elleni fellépésben és a kormány által megfogalmazott klímasemlegességi célok elérésében – mondta a miniszter. A videó szerint a kérdőív a zoldenergia.kormany.hu oldalon érhető el.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Helyi kincsek: portájukon fogadták a látogatókat a termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák fizetőképességének fenntartására számos eszközt biztosít a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AgriTech InnoExpo 2025 – ahol az innováció találkozik a természettel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

