Nagyobb árbevételre, de kisebb profitra számítanak idén a nagyvállalatok
A belföldi kereskedelem élénkülése nyomán nagyobb árbevételre de kisebb profitra számítanak idén a magyarországi nagyvállalatok – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásból, amelyhez 550, évi 2 milliárd forintot meghaladó árbevételű céget kérdeztek meg tavaly az utolsó negyedévben.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben Hodina Péter, a K&H vállalati értékesítési igazgatója elmondta, a nagyvállalatok átlagosan 2,6 százalékkal nagyobb bevételt várnak idén, ami elmarad a tavaly év eleji várakozásoktól (2,9 százalék), de előrelépés a harmadik negyedévi 2,3 százalékos előrejelzéshez képest. A javulás annak köszönhető, hogy a hazai piacon jelentősen, 1,9 százalékról 2,5 százalékra ugrott a várt bevétel-növekedés mértéke, aminek hátterében egyrészt a belföldi értékesítés élénkülése, másrészt már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs előrejelzése alapján is emelkedő fogyasztói árak is állhatnak.
A vállalatok profitvárakozása romlott az október-decemberi időszakban, átlagosan 1,6 százalékkal magasabb nyereséget várnak a cégek, ami messze elmarad a 2016. év eleji 2,2 százaléktól és a megelőző negyedéves 1,7 százalékhoz képest is enyhe csökkenés.
Hodina Péter szerint a különböző ágazatok igen eltérő mértékű adózás előtti eredményt várnak, a szolgáltató szektorban 0,2 százalék, mezőgazdaságban 0,3 százalék, a kereskedelemben 1,7 százalék, az ipari cégek pedig 2,8 százalék profitnövekedéssel számolnak az idei évre.
A felmérésből az is kiderült, hogy visszafogottabban látják a cégek az exportpiaci lehetőségeket az előző negyedévhez képest. A K&H igazgatója szerint a külpiaci értékesítésből jelenleg a vállalatok csaknem harmada vár bevétel-növekedést, átlagos mértéke azonban 3,3 százalékról 3,1 százalékra mérséklődött. Ennek oka, hogy csökkent a külföldi értékesítés aránya, a vállalatok 60 százaléka egyáltalán nem tervez idén exportálni, – 2016 első negyedévében ez mindössze 40 százalék volt -, és további 15 százalékuknál a teljes árbevétel ötödét sem éri el az exportból származó árbevétel aránya – tette hozzá Hodina Péter a közlemény szerint.
A K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együtt készítette a kutatást. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt
Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző…
Tovább olvasom >A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >K&H: összefogás a fővárossal a klímasemlegesség jegyében
Budapest Főváros és a K&H Bank aláírta azt az együttműködési…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >