A nagygépek cseréjével évente 20 ezer forintot takaríthatnak meg a háztartások
Az Otthon melege programban a háztartási nagygépek cseréjével a családok évente átlagosan 20 ezer forintot tudnak megtakarítani a villanyszámlán – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
Szabó Zsolt felidézte, hogy a mostani háztartási nagygépcserére kiírt pályázat már a negyedik ezen a területen. A jelenlegi pályázatban többen jelentkeztek mosógépre, mint hűtőgépre, ez vélhetően annak köszönhető, hogy korábban volt már két hűtőgépekkel kapcsolatos pályázata a tárcának.
Az államtitkár az augusztus elején elindult háztartási nagygépcsere programról közölte, hogy elkezdődött a beadott pályázatok bírálata. A döntést követően egy támogató okiratot kapnak a nyertesek, amivel az önrészt kiegészítve a kiválasztott kereskedőnél megvásárolhatják a kiválasztott gépet. A programban már 400 kereskedő vesz részt országszerte.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az új készülék vásárlásakor a régit le kell adni.
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy most indul a gázkonvektor cseréje, a feltételek már megjelentek az interneten, szeptember 21-én nyílik meg az első régióban a pályázati lehetőség. Ez minden idők egyik legmagasabb intenzitású pályázata, hiszen 80 százalékos támogatást adnak egy konvektor cseréjéhez – mondta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kiváló minőséggel az éhezés ellen
Hogyan tehetünk minőségi étkezéssel, teli hassal az éhezés ellen és…
Tovább olvasom >Újabb lépés a fenntarthatóság felé: a magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak
Fejenként 24 kg élelmiszert pazarolunk el évente a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >Mindegy, hogy szénsavas, vagy mentes, a magyar ásványvizek garantáltan jó minőségűek
Szerencsés helyzetben vannak a magyar fogyasztók, hazánk ugyanis ásványvíz-nagyhatalomnak számít,…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >