Nagy veszteséget szenvedtek a méhek, kevés mézre lehet számítani
A méhek egyharmada hullott el Jász-Nagykun-Szolnok megyében télen. A túl kevés termelő méh miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz – tájékoztatta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének szaktanácsadója az MTI-t.
Molnár Ferenc elmondta, hogy nem önmagában a nagy hideg okozta a méhelhullást, hanem a tavaly elszaporodott ázsiai varroa atka nevű kártevő, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét. A pusztulás oka volt ezek mellett, hogy magas salakanyagtartalmú mézharmatméz került a telelő élelembe. Megjegyezte: az 1156 megyei méhész összesen 55 ezer méhcsaládjának mintegy egyharmada pusztult el télen. A megmaradt állomány 20 százaléka nem termelőképes, ez azt jelenti, hogy körülbelül 27 ezer méhcsalád – az eredeti állomány fele – lesz termelő, a többi esetleg télre felerősödik – mondta. Kitért arra, hogy a tavalyi gyenge termés mellett is tovább zuhantak a mézárak. Ennek okaként a hamisított mézek, a kínai dömpingméz európai piacokra történő bejutását nevezte meg. Az akácméz felvásárlási ára tavaly 1200 forinttal zárult, a napraforgó-, vegyes és repcemézé 700 forinttal. Megjegyezte: a 2015-ös mézmintavétel után kiderült, hogy minden harmadik európai uniós üzletben hamis méz kapható. Hozzátette:a kiváló minőségű magyar mézet állományjavítónak használják.
Rádi Tibor, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elnöke elmondta: a méhészek egy része veszteség nélküli jó áttelelésről, mások a méhállomány 50-70 százalékos pusztulásáról számoltak be. Pest megye déli részén nagyobb mértékű volt a pusztulás, míg Örményes és Mezőtúr környékén alig tapasztaltak elhullást – tájékoztatott. Hozzátette: 240 méhcsaládjából több mint 50 pusztult el kora tavasszal. Szólt arról, hogy a várható mézmennyiséget a méhcsaládok számán kívül számos tényező befolyásolja. A repcénél például a szeles, hűvös, csapadékos időjárás okozott gondot. Molnár György, a jászberényi Szatmári László Jászsági Méhész Egyesület elnöke elmondta: az egyesület mintegy 200 tagjának 11 ezer méhcsaládja van, a méhészek zöme „az akácon van már”. Előrevetítette: némi problémát okoz majd, hogy a méhészek keresik azokat a területeket, ahol nem fagyott el az akác, így lesznek túlterhelt méhlegelők. A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken – jegyezte meg. Az egy négyzetkilométerre eső átlagos méhcsalád-szám 12-13 a megyében, Európában ez rendkívül nagy méhsűrűségnek számít – közölte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrokult.hu: elindult a tavaszi virágzás, munkába állt 20 ezer magyar méhész
Elindult a tavaszi virágzás, munkába állt 20 ezer magyar méhész…
Tovább olvasom >Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület az ázsiai lódarázs veszélyeire figyelmeztet
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) az ázsiai lódarázs (Vespa…
Tovább olvasom >Jön a viagrás méz
Az elmúlt években Franciaországban egyre népszerűbbé vált a viagrás méz,…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az euróövezetben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése márciusban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult a kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >Lassuló bővülés áprilisban: alacsonyabb fokozatba kapcsolt a feldolgozóipar
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) májusi üzleti…
Tovább olvasom >