Nagy-Vargha Zsófia: újabb húsz vállalkozás elindítását támogatja a Start-program
Újabb húsz fiatal innovatív vállalkozásának megvalósítását támogatja a Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminál Start-programja – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.

A program újabb húsz fiatal innovatív vállalkozásának megvalósítását támogatja. MTI/Szigetváry Zsolt
Nagy-Vargha Zsófia a program második fordulójának nyitóeseményén elmondta, a tavaly tavaszi első kiíráshoz képest most több mint kétszer annyian pályáztak, és határon túli magyarok is nagy számban jelentkeztek a programra.
Az ösztöndíj célja, hogy a vállalkozások sikeressé váljanak, és így nemzetgazdasági szinten is hasznosuljon a tehetségek tudása. A fiatalok sikere ezáltal Magyarország sikere is lehet – emelte ki a helyettes államtitkár.
Nagy-Vargha Zsófia szólt arról is, hogy a tehetséggondozás olyan terület, amely mögött egyértelmű társadalmi konszenzus áll. Ezért hívták életre 14 évvel ezelőtt a Nemzeti Tehetség Programot, amelynek keretében azóta csaknem 19 ezer projekt valósult meg 33 milliárd forint értékben, azaz évente 300-350 ezer tehetséges fiatalt támogatnak.
A társadalmi konszenzust bizonyítja az is, hogy a Nemzeti Tehetség Program a magyar emberek segítségével valósul meg, hiszen a költségvetési forrás mellett az egyszázalékos adófelajánlásokból is támogatják a programot – tette hozzá.
Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője közölte, a Start-program különlegessége, hogy az anyagi támogatás mellett komplex szakmai segítséget is nyújtanak a fiataloknak, akik ötleteikkel az üzleti világ irányába „kacsintgatnak”.
A második pályázati kiírás során három témakörben lehetett ötleteket benyújtani: egészségügyi-szociális területen, zöld témakörben, valamint közösségek támogatását célzó témában – ismertette, hozzátéve, hogy a legtöbb pályázat a közösségi témakörben érkezett.
Jónás László, a Design Terminál szakmai vezetője, ügyvezetője arról beszélt, hogy felmérések szerint a fiatalok között alacsony a vállalkozni szándékozók aránya. Véleménye szerint ez azért lehet, mert nincs egy támogató szakmai közösség, amely segítené az új vállalkozókat, megválaszolná kérdéseiket, eloszlatná kétségeiket. Ezért a szakmai képzések során szeretnének közösséget is építeni, hogy a fiatalok kapjanak támogatást egymástól és a tapasztalt vezetőktől, megvitathassák tapasztalataikat és kérdezhessenek, ha elakadnak – fogalmazott Jónás László.
A programról szóló korábbi tájékoztatás szerint a programra 18 és 35 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, a kiválasztott ötletek gazdái egyenként hárommillió forintos kezdőtőkét nyernek el, továbbá részt vehetnek a Design Terminállal közösen szervezett vállalkozási képzésen. Ezt követően minden résztvevőnek esélye nyílik arra, hogy további ötmillió forint támogatásban részesüljön, így még közelebb kerüljön „álmai vállalkozásához”.
Kapcsolódó cikkeink
Az IVSZ is csatlakozott a KiberPajzs programhoz a vállalati biztonság erősítéséért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3 százalékos kkv hitelt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A kihívások ellenére tartja pozícióját a magyar gazdaságban a kkv-szektor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A hazai gyártó, forgalmazó és kereskedő vállalkozások szerint az EPR-díjak esetleges jövő évi emelésének inflációnövelő hatása lehet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Küszöbön áll a műhús betiltása Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatósági ellenőrzések és jelentős árcsökkenések az árréscsökkentésben érintett termékeknél – közölte a KIM államtitkára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

