Gyümölcsprést nyert a legtöbb magyar terméket árusító iskolabüfé

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 21. 11:00

Nagy teljesítményű, 150 ezer forint értékű gyümölcsprést kapott „A legtöbb magyar terméket árusító iskolabüfé” verseny győztese pénteken Budapesten a III. kerületi Kerék Utcai Általános Iskola és Gimnáziumban; az általa felajánlott elismerést Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át a helyszínen.

gyumolcs2

A tárcavezető a versenyt értékelve többek között arról beszélt: a múlt év őszén, amikor meghirdették a versenyt, a célkitűzés az volt, hogy minél több egészséges magyar termék kerüljön az iskolabüfékbe. Fontosnak mondta, hogy azok az élelmiszerek, amelyeket az iskolai büfékben árusítanak, ne utazzanak több száz, esetleg több ezer kilométert, hanem lehetőség szerint a termelőtől minél rövidebb úton – vagyis rövid értékesítési láncon keresztül – kerüljön az áru a fogyasztókhoz, a diákokhoz. Ezért is ajánlotta fel a verseny kezdetén, hogy személy szerint külön elismerésben részesíti azt az iskolai büfét, amelyik igazolhatóan, a legtöbb magyar terméket árusítja a gyerekeknek. Reményét fejezte ki, hogy a verseny eredményeként az iskolabüfékben egyre több magyar árut vehetnek majd a gyerekek Óbudán.

Tamás Ilona, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ III. kerületi tankerületi igazgatója a díjátadó ünnepségen elmondta: a versenyre összesen 7 iskola pályázott, és a III. kerületi önkormányzatnál működő iskolabüfé-munkacsoport értékelése alapján kapta meg a Kerék utcai iskola a különdíjat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink