Nagy támogatást kapnak idén a kis- és középvállalkozások
A magyar kormány soha nem látott mértékben támogatja a kis- és középvállalkozókat idén – jelentette be Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője kedden Pátyon, a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. üzemmegnyitóján.
Menczer Tamás köszöntőjében kiemelte: a 2 milliárd forint értékű beruházás a magyar kormány 618 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósulhatott meg.
A politikus mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kemenes-Barta Edith, a Kemenes Cukrász Manufaktúra ügyvezető igazgatója is részt vett az ünnepélyes megnyitón.
Menczer Tamás az ünnepi eseményen bejelentette, hogy a magyar kormány olyan mértékben támogatja a magyar kis- és középvállalkozókat idén, mint korábban még soha.
„Ez tőkejuttatást is jelent, kedvezményes hitellehetőséget és az úgynevezett 1+1 programot is. Tehát ha a vállalkozó fejleszteni akar, és egy forintot betesz, a kormány is betesz mellé egy forintot”
– mondta a politikus.
A Pest vármegyei Pátyon felavatott új cukrászüzem kapcsán kiemelte, hogy a beruházás a tervek szerint 15 új munkahelyet is jelent.
Tavaly novemberben kigyulladt a biatorbágyi Kemenes Cukrászda – emlékeztetett Menczer Tamás. A családi vállalkozás azonban nem föladta, hanem kitartott, folytatta a munkát, ennek köszönhető, hogy az avató ünnepségen nem a veszteségről, hanem a sikerről, a győzelemről és az új beruházásról lehet beszélni – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Kemenes-Barta Edith, a Kemenes Cukrász Manufaktúra ügyvezető igazgatója köszöntőjében felidézte, hogy a családi vállalkozást 2011-ben alapították, azóta 100 százalék magyar tulajdonban van.
A cég egy 60 négyzetméteres helyiségben, öt fővel kezdte meg működését, jelenleg pedig már több mint 300 partnerrel rendelkezik, és havonta körülbelül 3,5 ezer megrendelést teljesít.
Hozzátette, hogy a termelőegység mellett franchise rendszerben 9 cukrászda is üzemel.
A most felavatott pátyi üzem 6085 négyzetméteres telken épült, hasznos területe közel 2377 négyzetméter – ismertette az ügyvezető igazgató.
Kiemelte, hogy a termékeik természetes alapanyagokból, házias receptek alapján, hozzáadott tartósítószer nélkül készülnek.
„Az elmúlt időszakban több megkeresés is érkezett külföldi partnerektől, üzletlánctól. Ezt a külföldi keresletet szeretnénk kiszolgálni, mert ez egy új kihívás, de egyben a növekedés lehetőségét jelentené a cég részére”
– mondta Kemenes-Barta Edith, aki köszönetet mondott a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, hogy lehetőséget biztosított a beruházást lehetővé tevő pályázatra.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >Új lendület a vidéki vállalkozásoknak: kamatmentes hitellel segít a kormány
Július 15-től új lehetőséggel bővült a KKV Technológia Plusz Hitelprogram:…
Tovább olvasom >A családi vállalatok soha nem látott mértékben fektetnek hangsúlyt az innovációra
Az innováció vezető szerepet kap a családi vállalkozások életében a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >