Nagy sikere volt idén is a McDonald’s BringaMánia programnak
A borús idő ellenére közel 3000 kerékpáros lepte el hazánk legnagyobb tavának útjait – a VIII. McDonald’s BringaMánia Tour de Balatont május 28-án rendezték meg Siófokon.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/05/Ke%CC%81pernyo%CC%8Bfoto%CC%81-2022-05-30-21.36.52-1024x676.png)
Újra többezer kerékpáros hódította meg a Balatont
Az elmúlt két év rendhagyó körülményeit követően idén nyolcadik alkalommal szervezték meg a tavaszi idény legnagyobb bringás túráját. A McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton távjaira valamennyi résztvevői hely már az előnevezések alatt betelt, így szombaton Siófokról, az Újhelyi Strandról indulva majdnem háromezren tekerhettek szervezetten a tó körül.
Szombat reggel hat órától csaknem 1400 kerékpáros vágott neki a „Balaton XL” és a „Balaton L” távoknak – előbbi a teljes, 206 kilométeres tókerülést, utóbbi pedig a nyugati medence 168 kilométeres távját jelentette. A rajtokra 300 fős csoportokban került sor, így a hatalmas bringás kígyó széthúzódott a balatoni bringakörúton. A mezőnyben tekert többek között az olimpikon hegyikerékpáros Benkó Barbara is.
Kilenc órától szintén 300 fős csoportokban indult útjára a „Balaton M” (78 km) mezőnye, melynek résztvevői Tihany és Szántód között kompozással kezdték a keleti-medence megkerülését, tizenegy órakor pedig a családi táv, a 30 km-es „Balaton S” túra, melynek kerékpárosai a balatonföldvári frissítőpontig tekertek oda és vissza. A legkisebbek részére Siófokon belül rendezték meg a „Balaton XS”, amely a maga hat kilométeres hosszával alkalmas arra, hogy a 10 évesnél fiatalabb indulók is ráérezzenek a balatoni bringázás élményére.
Az öt túrára a kedvezőtlen időjárás ellenére is összesen 2885 fő vette át a rajtcsomagot, mely a rajtszám mellett ajándék pólót, tornazsákot és kulacsot is tartalmazott. A kerékpárosok Balatonlellén, Balatonfenyvesen, Balatongyörökön, Révfülöpön, Paloznakon, Balatonkenesén és Balatonföldváron juthattak frissítő falatokhoz és folyadékhoz, hogy aztán Siófokra visszatérve átvehessék érmeiket.
Az Újhelyi Strandon kialakított rendezvényközpontban a szervező Vuelta Sportiroda partnereinek köszönhetően játékos programok egész sora várt kicsikre és nagyokra. A McDonald’s sátrainál a látogatók masszázson vehettek részt, de amennyiben a tekerőknek szüksége volt rá, egy szakembernek köszönhetően kineziotape-et is kaphattak. A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány sátránál fotófallal és színezősarokkal készültek az Alapítvány képviselői. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. számos szórakozó programot biztosított a résztvevőknek az arcfestéstől kerékpárral hajtott turmixgépen át a nyereményjátékokig. Az Eisberg salátával, a Kellys bringateszteléssel, a SUP Shop pedig SUP-ozási lehetőséggel várta az érdeklődőket.
A McDonald’s BringaMánia program és a Vuelta Sportiroda szervezői csapata kiemelten fontosnak tartja a kerékpározás népszerűsítését, hogy a mozgás öröme minden korosztály számára elérhető legyen. A McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton ismét teltházas rendezvényként járult hozzá több ezer ember aktív, ám a borús időjárás ellenére felhőtlen kikapcsolódásához.
Kapcsolódó cikkeink
Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >Mutatjuk a Balaton Legjobb Strandja 2024 győztesét
A gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el a Balaton Legjobb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >