Nagy mértékben növelhető lehet hazánkban gombatermelés

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 05. 11:34

Jelentősen növelhető lehet a magyar gombatermelés jelenlegi mennyisége, kedvező esetben akár a duplájára is emelhető, amennyiben a termesztés a mostaninál korszerűbb körülmények között történik, és nem a tradicionálisan használt hagyományos technológiával. Erről Mutsy Árpád, a Bio-Fungi Termelő és Kereskedelmi Kft. igazgatója beszélt szerdán a fővárosban az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tagjai előtt.

A testületet alkotó honatyák ugyanis tájékoztatót hallgattak meg a cégvezetőtől a magyar gombatermesztés fejlesztésének lehetőségeiről. A Bio-Fungi Kft. első embere tájékoztatta az országgyűlési képviselőket arról, hogy a világon mintegy 6 millió tonna gombát termelnek évente. Ebből Európában 1,2 millió tonnát. Hazánkban az európai termelés mintegy 2 százalékát állítják elő, azaz 24-25 ezer tonnát. A magyar termelés még a közelmúltban – egy évtizede – még mintegy 35 ezer tonna körüli volt.

Mutsy Árpád szerint a csökkenés főként annak tudható be, hogy a hazai termelők nem vették figyelembe a világban zajló folyamatokat ezen a területen, és nem korszerűsítették a termelés technológiáját. A szakember úgy vélte: ezen kellene változtatni az új termelési eljárások alkalmazásával. A Bio-Fungi igazgatója példaként Lengyelországot említette, ahol néhány év leforgása alatt évi 240-260 ezer tonnára növelték az előállított gomba mennyiségét a korábbi 80 ezer tonnáról. Ennek megvalósításához egy Hollandiából származó technológiát használtak.

A szóban forgó gazdasági terület fejlesztésének szükségességével egyetértett Font Sándor (Fidesz) a bizottság elnöke, és Mártonffy Béla a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és terméktanács (FruitVeB) elnöke is. A Mezőgazdasági Bizottság elnöke közölte, hogy a testület kertészeti albizottsága szélesebb összefüggéseiben is megvizsgálja a közeljövőben a magyar gombatermesztés helyzetét. A FruitVeB elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon „a gombaipar” több szereplős gazdasági terület, így meg kell hallgatni és vizsgálni valamennyi érintett álláspontját.

(munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink