Nagy Márton: ismét történelmet írt a magyar turizmus
Ismét történelmet írt a magyar turizmus. A 2025-ös csúcsdöntő eredményhez a nemzetgazdasági tárca számos célzott intézkedéssel járult hozzá, ami jól mutatja az ágazat továbbra is kitüntetett szerepét a gazdaságban – mondta a nemzetgazdasági miniszter a turizmus.com magazinnak adott nyilatkozatában.
Nagy Márton a lapnak elmondta, tavaly a gazdaság „egyik legfontosabb húzóereje” a turizmus volt, a hazai össztermék (GDP) több mint 14 százalékát adta. Az ágazat már 2024-ben is „történelmet írt” a Magyarországra érkezett 18,2 millió turistával, de tavaly már 11 hónap alatt elérte a két évvel ezelőtti csúcsot – tette hozzá.
Ismertette: a vendégforgalom tavaly január és december között 8 százalékkal meghaladta a 2024-es rekordévit és a bevételek is „markáns növekedést mutattak„. A szálláshelyek bruttó árbevétele 12, míg a vendéglátóhelyeké 9 százalékkal múlta felül a korábbi csúcsévet.
Nagy Márton szerint a turizmus eredményessége „az ágazatban működő vállalkozások révén 400 ezer család megélhetésének záloga„. A szektort a magyar vidék egyik legfontosabb foglalkoztatójának nevezte, amely tevékenységének más szektorokra tovagyűrűző hatásai megerősítik a helyi gazdaságokat is
– tette hozzá.
A miniszter a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre kitérve ismertette: míg 2024-ben 17,6 millió volt az éves utasszám, tavaly már december elején elérte a légikikötő forgalma a 19 milliós utasszámot. Az interjúban az elmúlt év egyik legnagyobb sikerének nevezte, hogy Magyarország új, közvetlen légihidakat épített ki „fontos, távoli küldőországokkal„.
Nagy Márton elmondta azt is, hogy az American Airlines légitársaság a nyári menetrendben újraindítja közvetlen Budapest–Philadelphia járatát, de tavaly a torontói közvetlen Air Canada-járat idei újraindulását is bejelentette a kormány. Hozzátette: a China Airlines légitársaság már decemberben közölte, hogy tavasztól a korábbi heti négy helyett heti hat járatot működtet Budapest és Peking között, így az Európai Unióban (EU) Magyarország fővárosa lesz a negyedik, amely napi légi összeköttetést biztosít a két ország között.
A repülőtér bővítéséről Nagy Márton többek között azt mondta, hogy idén már elindulnak a mintegy 1000 milliárd forint összértékű kormányzati infrastruktúra-fejlesztések is Ferihegyen. A 3-as terminál alapkőletételét február-március környékére prognosztizálta és úgy fogalmazott, „ha minden jól alakul, középtávon a budapesti reptér akár évi 40 millió utas színvonalas kiszolgálására is képes lesz„.
A turisztikai vállalkozások támogatásáról a miniszter azt mondta, azokat a kormány célzott intézkedésekkel segítette. A pénzügyi támogatásokat összegezve hozzátette, hogy a 2017-ben meghirdetett Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programnak köszönhetően 2025 októberéig több mint 21 ezer fejlesztés kapott összesen mintegy 405 milliárd forint támogatást.
Nagy Márton az interjúban arra is kitért, hogy a kormány a 16 intézkedésből álló, a turizmus versenyképességének javítása és a bürokrácia csökkentése érdekében létrehozott 2024-es csomaggal nemcsak pénzügyileg segítette a vállalkozásokat. Azzal többek között biztosították a borravaló adómentességét, maximálták a szervízdíjakat, a jogszabályi környezet alakításával pedig csökkentették a vállalkozások adminisztrációs terheit – mondta.
A miniszter a turizmus szempontjából a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont elindulása mellett fontosnak nevezte az oszakai világkiállítást is. Nyilatkozata szerint a japán világkiállításon több mint „egymillió látogatót varázsolt el a magyar pavilon„, fél év alatt pedig csaknem 70 kulturális programot, 80-nél is több üzleti és szakmai eseményt szerveztek, valamit 2250 protokollvendéget fogadtak.
Arra a kérdésre, hogy „mit kíván a turizmusnak 2026-ra„, Nagy Márton azt válaszolta, mind a hazai turizmus, mind pedig az egész magyar gazdaság számára az a legfőbb kívánsága, hogy legyen béke. Szerinte az elhúzódó háború visszafogja az európai és benne a magyar gazdaság teljesítményét is.
Kiemelte: a magyar kormány küzd ez ellen és szerintük „háború helyett béke, hadigazdálkodás helyett békegazdaság” kell. Nyilatkozata szerint a kormánnyal azon dolgoznak, hogy „az emberek zsebében egyre több legyen, amit – saját döntésük szerint – kikapcsolódásra és utazásra is költhetnek” és bízik abban, hogy a turizmus 2026-ban is rekordokat dönthet.
Kapcsolódó cikkeink
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megjelent a turizmus TOP50-e: ők formálták az ágazatot 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mostantól Oroszlányra és Várgesztesre, Bokodra és Dadra is szállít a Kifli.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hűtési lánc: a hőmérséklet ma már adat, nem „érzés” – így szigorodtak az elvárások az élelmiszerlogisztikában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

