Nagy Márton: fontos a borturizmus erősítése
A turisztikai szektor rekordot rekordra halmoz, nemzetgazdasági hozzájárulása közvetlen és közvetett módon meghaladja a 13 százalékot, amiben a Balaton-régiónak kiemelkedő szerepe van – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Balaton Wines Visitor Center ünnepélyes megnyitóján csütörtökön Balatonszőlősön, fontosnak nevezve a borturizmus erősítését.

MTI/Vasvári Tamás
Nagy Márton az üdülőrégióról szólva elmondta, tavaly 3,2 millió vendég látogatott el a Balatonhoz, 7,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vendégéjszakák száma 9,1 millió volt, 4 százalékkal emelkedett. A szálláshelyek éves bevétele 200 milliárd forintra nőtt, ami 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Tehát a Balaton évről évre csúcsokat döntöget – fogalmazott.
Az év első négy hónapjában a Balaton már több mint félmillió, 542 ezer vendéget fogadott, ami 8 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszak adata – ismertette a miniszter.
Hozzátette,
egyre erősebb a régióban a külföldi vendégek jelenléte, nő a fizetőképes kereslet. „Nem véletlen, hogy megjelentek az ötcsillagos szállodák, és az olyan éttermek, amelyek nemzetközi szintű porondra helyezik a Balatont”
– mondta.
A miniszter kiemelte, hogy
több mint 70 borász csatlakozott már a Balaton vonzerejét tovább növelő új turisztikai attrakcióhoz. A balatoni borokat bemutató látogatóközpontot egy országos szinten is jelentős, innovatív kezdeményezésnek nevezte, amely egyszerre ötvözi a minőségi borturizmust, a gasztronómiát és az élményalapú vendéglátást.
Az új központ a hazai bortermelés több kihívására is választ adhat – mutatott rá Nagy Márton, a legfontosabb és legnagyobb feladatnak nevezve a palackos borok eladásának növelését.
Tavaly rekord mennyiségű, 1,4 millió hektoliter bort exportált Magyarország, de ezt kétharmadrészt folyóborként, vagyis nem palackos formában tette. Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány természetesen minden segítséget megad – hangsúlyozta.
Megköszönte a Balaton Wines Visitor Center megálmodóinak, és megvalósítóinak – Forrai Miklósnak és Forrai Kovács Krisztinának, a balatonszőlősi Casa Christa alapítóinak -, hogy évtizedek óta dolgoznak a hazai turizmus és a gasztronómia élvonalában, és most egy újabb, példa értékű lépést tettek, ami összekapcsolja a balatoni borászokat.
Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy
a Balaton borrégió jelentős szerepet kap a Nemzeti Bormarketing Stratégiában, legyen szó az unikális, vulkanikus talajról származó borokról, a nemzetközi piacokon kiemelten népszerű olaszrizlingről vagy a fiatalabb korosztályt célzó Buborékok Nyara kampányáról.
Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy az ingatlanfejlesztésekhez, építési beruházásokhoz hasonlóan fontosak a vonzerőfejlesztési projektek, amelyek célja a meglevő kapacitások és erőforrások, jelen esetben a borászatok, gasztronómiai szolgáltatók és őstermelők tudásának és termékeinek összekapcsolása.
„Meggyőződésem, hogy a Balaton Wines Visitor Center több száz kilométerről látható vezérvonzerő lesz a Balaton turisztikai desztinációban, és turistamágnesként vonzza majd a vendégeket”
– fogalmazott.
Forrai Kovács Krisztina az MTI-nek elmondta, hogy a balatoni borokat egy helyen bemutató látogatóközpontot önerőből valósították meg, szakmai támogatókkal. Az épületet egy vendégházzal együtt már korábban bérelték, és tavaly év végén nyílt rá lehetőségük, hogy meg is vásárolják. A balatoni borászok, akiknek számát 100-120-ra becsüli, nagyon lelkesen viszonyultak az új lehetőséghez, és napokon belül, gyorsan reagáltak – idézte fel. Eddig 75-en csatlakoztak az új kezdeményezéshez, és további csatlakozókra is számítanak – mondta.
Mint a megnyitóünnepségen elhangzott, az új, egész évben nyitva tartó látogatóközpont a balatoni borrégió teljes kínálatát mutatja be egy helyszínen. Több nyelven kínál programokat, így a külföldi látogatók számára is elérhetővé teszi a balatoni borkultúrát.
A térség borászainak összefogásával olyan hiánypótló funkciókat lát el, mint a vezetett borkóstolók, sommelierképzések, szakmai workshopok, borvásárlási lehetőségek, a helyi gasztronómiai szereplők és termelők bevonásával.
Kapcsolódó cikkeink
Borturizmus Magyarországon: A kóstolásoktól a komplex élménycsomagokig
A kilencvenes években még csak kóstolókat és helyi értékesítést kínáló…
Tovább olvasom >Ingyenes borturisztikai applikáció
Az ország 22 borvidéke sokféle termőhellyel és szőlőfajtával dicsekedhet, az…
Tovább olvasom >Tokajbusz: a Volánbusz is segíti a borturizmust Tokaj-Hegyalján
Tokajbusz elnevezéssel speciális buszjáratokat indít a hétvégétől a Volánbusz, segítve…
Tovább olvasom >További cikkeink
A lakosság harmada keresi még, hogyan tudna egészségesebben étkezni, és csak minden negyedik magyar táplálkozik tudatosan
Az étkezés nemcsak testünk megfelelő működésének alapja, hanem kritikus szerepe…
Tovább olvasom >Válaszutak éve: így reagáltak a baromfiipar szereplői a kihívásokra 2024-ben
A 2024-es év fordulópontot jelentett a hazai baromfiipar számára: a…
Tovább olvasom >Ezek lettek most a legolcsóbb termékek a boltokban
Miközben a boltok polcain még mindig találunk olyan termékeket, amelyek…
Tovább olvasom >