Nagy Márton: elindult az élelmiszerek kötelező akciózása, árleszállítása
Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Ez egy újabb kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra – erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

MTI/Hegedüs Róbert
Az árletörés kapcsán kiemelte: a kormány célja, hogy év végére egy számjegyűre csökkentse a szankciós inflációt. A már bevezetett intézkedések működnek, így az infláció tetőzött és csökkenésnek indult. A kötelező akciózás, valamint a júliusban induló online árfigyelő rendszer pedig az árak mérséklésén, a verseny fokozásán keresztül ahhoz fog jelentősen hozzájárulni, hogy az infláció csökkenése az év hátralevő részében drasztikusabbá váljon – hangsúlyozta.
A vásárlók szempontjából ugyanakkor az a legfontosabb, hogy minden héten a rendelkezésükre áll egy olyan 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltokban, amelyet az előző hónaphoz képest sokkal olcsóbban vásárolhatnak meg.
A most életbe lépő szabályozás az egymilliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozik, amelyeknek 20 termékkategória estében kell hetente kötelező akciót hirdetniük. Ilyen termékkategória például a baromfihús, a tej, a tejföl és helyettesítői, ilyen a sajt, a kenyér, a péksütemények, a száraztészta, a rizs és egyéb ceráliák, a friss gyümölcs, valamint a friss zöldség.
Az érintett üzletekben valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket szükséges a kötelező akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron értékesíteniük.
Az érintett kereskedők az elmúlt időszakban megtették a szükséges előkészületeket, felkészülten várták az indulást. A kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az intézkedés által elérhető kedvezményekkel.
Az akciózott termékekről a kereskedők kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, a fogyasztóvédelmi hatóság pedig ellenőrizni fogja a végrehajtást – zárta közleményét Nagy Márton.
Kapcsolódó cikkeink
A száj- és körömfájás járványnak lassan vége, de a gazdasági hatásaira megoldást kell találni
Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő…
Tovább olvasom >Többet hozhat az AI, mint az ipari forradalom
A mesterséges intelligencia hatása a világgazdaságra a következő évtizedben a…
Tovább olvasom >Újabb eszközzel támogatja a kormány a turisztikai ágazatot
A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Milliárdos osztalék, stabil ezermilliárdos forgalom – így teljesített 2024-ben az Országos Dohányboltellátó Kft.
Újra átlépte az ezermilliárd forintos árbevételi küszöböt az Országos Dohányboltellátó…
Tovább olvasom >