Nagy Márton: az online árfigyelő rendszer és a kötelező akciózás elősegíti, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció
A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az online árfigyelő rendszer – ahogy a kötelező akciózás is – hozzájárul a kiskereskedelmi szektorban a piaci verseny fokozásához, összességében pedig elősegíti, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkentsék az inflációt Magyarországon – mondta el Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az Index.hu portálnak.

(Fotó: Pixabay)
Hozzátette: folyamatosan csökkentik a szankciós inflációt, több intézkedést is bevezettek már ennek érdekében. Június 1-től elindul a kötelező akciózás, így minden héten a vásárlók rendelkezésére áll majd egy 20 termékből álló akciós árú élelmiszerkosár az adott boltban, amit a korábbiakhoz képest olcsóbban vásárolhatnak meg. Július 1-től pedig elindul az online árfigyelő rendszer, amely több mint 60 termékkörre vonatkozóan napi szinten és üzletenként teszi elérhetővé mindenki számára a legkedvezőbb árakat. Az index cikkében azt írta, hogy július 1-jén startol a kormány online árfigyelő adatbázisa, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal működtet majd; az előző üzleti évet több mint 100 milliárd forint nettó árbevétellel záró kereskedőknek naponta kell majd feltölteniük több mint hatvan féle élelmiszer árát. A cikk szerint ez azt jelenti, nyárra élesedik a kormány árcsökkentő csodafegyvere. A hírportál felidézte: március 23-án jelentette be a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), hogy a kormány támogatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, Rigó Csaba Balázs versenypártolási és az inflációt csökkentő javaslatát, így nemzetközi példák alapján online árfigyelő adatbázist hoznak létre. A mielőbbi megvalósítás érdekében a GFM és a GVH közös munkacsoportot hozott létre, amelyhez áprilisban az Igazságügyi Minisztérium is csatlakozott. Az Index információi szerint a munkacsoport szakmai egyeztetéseibe bevonták az agrártárcát, a statisztikai hivatalt és a kereskedőket tömörítő érdekszövetségeket is.
A kormány komoly elvárásokkal várja a július 1-jén induló online árfigyelő rendszer
Például azt, hogy a lakosság, a vásárlók számára elérhetővé válik egy olyan adatbázis, amely lehetővé teszi számukra a fogyasztói árak átlátható összehasonlítását. A kisebb boltok, üzletek önkéntesen csatlakozhatnak a rendszerhez. Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára a portálnak elmondta: ösztönzik a tagvállalatokat, hogy csatlakozzanak az online árfigyelő rendszerhez. Jelezte: vannak olyan magyar kereskedelmi vállalkozások, amelyek folyamatosan szolid árréspolitikával dolgoztak annak érdekében, hogy mindig a lehető legkedvezőbb árat alakítsák ki. Az is cél, hogy ne csak a nagy áruházláncok adatai szerepeljenek az adatbázisban – mondta. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke az Index megkeresésére azt mondta: a tetőzés után már harmadik hónapja mérséklődik az élelmiszer-drágulás üteme, de a csökkenés mértéke még nem elegendő. A mostaninál is intenzívebb versenyre és nagyobb árcsökkentésekre van szükség. Az online árfigyelő rendszer egy újabb lehetőség a versenyre, a fejlesztéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak – mutatott rá a GVH elnöke.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >