Nagy Márton: az inflációs adatok összhangban vannak a kormány várakozásaival
A márciusi inflációs adatok összhangban vannak a kormány várakozásaival, januárban tetőzött az infláció, ezt követően pedig elindult a mérséklődés – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak szerdán.

Decemberben az élelmiszerárak éves alapon még 44,8 százalékkal emelkedtek
A vg.hu-n megjelent cikkben a miniszter felidézte, hogy januárban 25,7, februárban 25,4, márciusban pedig 25,2 százalék volt az infláció, „a javulás tehát mérsékelt, de folyamatos és trendszerű”.
Megjegyezte, hogy a kabinet a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is világos célokat fogalmazott meg: megvédik a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatottságot és a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás erejéig. Emellett az idén kivédik a recessziót és az év végére egyszámjegyűre szorítják le az inflációt – tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az áruházláncok ma már egymásra licitálva jelentik be az árcsökkentéseket, ami egyre inkább megjelenik az adatokban is. Szerinte részben ennek, részben pedig a kínálati oldal korrekciójának köszönhetően mérséklődött márciusban tovább az élelmiszerárak növekedése.
Decemberben az élelmiszerárak éves alapon még 44,8 százalékkal emelkedtek, ez januárban 44, februárban 43,3, márciusra pedig 42,6 százalékra mérséklődött – emlékeztetett. Lassult a háztartási energia inflációja is, a decemberi 55,5 százalékot követően januárban 52,4, februárban 49, márciusban pedig 43,1 százalékra, ugyanakkor ez csak a lakosság kisebb részét érinti, hiszen a háztartások kétharmada rezsivédelem alatt áll, mivel az átlag alatt fogyaszt gázból és áramból, így számukra az árak egyáltalán nem változtak – mondta. Megjegyezte, hogy hasonló folyamatok zajlanak év eleje óta az üzemanyagoknál: januárban még év/év alapon 26,3 százalékos volt a drágulás, márciusra az ütem 23,3 százalékra lassult.
„A szankciós infláció nem csökken, hanem csökkentjük. Tekintettel arra, hogy az infláció főként kínálati tényezőkből fakad, elsőként ezeket kellett kezelni. A kormány már 20 intézkedésről döntött az árak megfékezése és a gazdaság megvédése érdekében. Bevezettük a kamat- és az élelmiszerárstopot, olcsó forrást biztosítunk a vállalkozásoknak a Széchenyi Kártya Programon keresztül, de döntöttünk az energiaintenzív vállalkozások támogatásáról, a Gyármentő Programról és a munkába járás támogatásának emeléséről is. Az intézkedések működnek, egyre látványosabb lesz a hatásuk, azaz eredményes a szankciós infláció elleni vakcina”
– fogalmazott.
Nagy Márton arra is kitért, hogy a kormány a Gazdasági Versenyhivatallal közösen létrehoz egy online árfigyelő rendszert, az előkészítést végző munkacsoport már meg is kezdte munkáját.
Hozzátette, megállapodott Varga Judit miniszterrel új fogyasztóvédelmi lépésekről, létrejön egy fogyasztóvédelmi adatbázis, amely segíti, hogy a lakosság a legjobb áron tudja megvásárolni a termékeket. Azt is hozzátette, hogy hamarosan keresni fogják a kapcsolatot a kiskereskedelmi láncok képviselőivel is annak érdekében, hogy a szankciós inflációt letörjék, az inflációt egyszámjegyűvé tegyék.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy Márton: a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A legfontosabb feladatnak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >